Pályázati hírek

A Marcali Kulturális Központ TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-055 sz. pályázatának fotó és filmes szakkörösei , 2013 június 17- 19-ig, intenzív nyári táborban foglalták össze az eddig elsajátított gyakorlati és elméleti ismereteiket, fotó és filmes tárgykörben. A fotószakkörösök művészeti vezetője Szamody Zsolt volt, aki a Magyar Fotóművész Szövetség elnöke. A filmesek munkáját pedig Bognár Endre, a marcali foglakozások vezetője irányította. A napi több órás gyakorlat során , a tehetséges diákok a helyszíni fotólabor felépítésében, kialakításban és a benne folyó munkában vettek részt. A helyszíni gyakorlatokon pedig, adott témakör köré csoportosítva készítettek fotókat, amelyeket aztán közösen elemeztek. A marcali foglakozásokon készült fotók rendszerezése, csoportosítása is az egyik napi feladatukat képezte. A filmesek a helyszíni riportok készítése és a tábori munka megörökítése mellett, a szeptemberben bemutatandó rövid filmjeik vágási munkálatait is végezték. A „terepgyakorlatokon”, adott témakör videókamerás megörökítése képezte a feladatukat. Természetesen a napi több órás aktív munka után, pihenésre is jutott idő.

Megkezdődtek az intenzív nyári szakkörök. A jelentkezők csoportbontásban kerámia és kézműves foglalkozásokon vesznek részt. Eközben a fotó és filmszakkörös tanulók 3 napos balatoni szakmai táborban fejlesztik tovább tudásukat.

Budapest kirándulás beszámoló...

A kerámia foglalkozásokon készített darabok kemencében történt égetés után:

Kiégetett kerámiák zománcozás előtt:

Április másodikán a tanfolyam résztvevői és munkatársai szakmai kirándulás keretében látogattak Pécsre, ahol a kézműves és kerámia szakkörök diákjai a Zsolnay Manufaktúra történetével, kiállításaival illetve a gyártás folyamataival ismerkedhettek meg, míg a film és fotószakkör diákjai a város érdekességeit örökíthették meg. 

"A fotográfia története - a portréfotózás és az építészeti fotózás jellegzetességei, ismérvei" címmel tartott ma elméleti előadást Szamody Zsolt. 

Fotótörténet - fotótechnikai ismeretek címmel tartott előadást február 16-án Szamody Zsolt a fotószakkörös diákoknak. Az előadást gyakorlati bemutató is kiegészítette.

A filmtörténeti előadássorozat utolsó részeként a diákok a magyar filmtörténet kiemelkedő korszakaiba láthattak bele, számos példán keresztül. Előadó: Horváthné Csoszó Gyöngyi

Horváthné Csoszó Gyöngyi a "Cseh újhullám és a magyar filmtörténet kezdetei" című előadást mutatta be.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.