Korzó-díj

A Marcali Városi Kulturális Központ pályázatot hirdetett Marcaliban élő, vagy a városhoz kötődő képzőművészek, iparművészek, amatőr alkotók számára "Korzó-díj" címmel.


A pályázat fővédnöke: dr. Sütő László, Marcali polgármestere


A felhívás célja:

Az intézmény szeretett volna olyan önálló díjat alapítani, melyet évi két-három alkalommal adományozna Marcali kulturális életében aktívan résztvevő, azért sokat tevő személyeknek, illetve saját szervezésű pályázatain, versenyein kiemelkedő eredményt elért résztvevőinek.

Nevezési feltételek:

A pályázat célja a Korzó-díj megterveztetése, kivitelezése volt bármilyen időálló anyagból és bármilyen technika alkalmazásával az alábbi feltételek szerint:

-          a Korzó-díj legyen méltó képviselője a Kulturális Központ/ Kulturális Korzó szellemiségének

-          a pályamunka idézze meg a Marcali Kulturális Korzó egy momentumát, vagy utaljon a kultúrához köthetően Marcali egy nevezetes pontjára, gondolatára.

-          a pályázatra beadott mű legyen kiállítható, rendelkezzen talpazattal

-          a Korzó-díj leghosszabb kiterjedése ne legyen nagyobb 25 centiméternél, de haladja meg a 15 centimétert

-          előállítási költsége (a pályázó munkadíjával együtt) ne haladja meg a 40.000 forintot.

-          egy alkotó legfeljebb három pályamunkával nevezhet.

Értékelés:

A benyújtott munkákat háromtagú közművelődési-művészeti szakmai zsűri értékelte. A pályázókat a végeredményről, a kiállítás megnyitójáról e-mailben értesítettük.


Díjazás:

A Kulturális Központ évi két-három alkalommal – határozatlan időre szóló szerződéssel - a nyertes pályázótól megrendeli és megvásárolja a díjat. A felhívásra beérkezett pályamunkák közül, az eredményhirdetést követően a nyertes alkotás készítője 40.000 Ft-os szellemi alkotódíjat kapott. A többi nevezőtől érkező alkotásokat egy hónapig mini-kiállítás keretében mutatta be a Kulturális Központ.

A pályamunkák leadási határideje:

Az elkészült műveket a pályázók benyújthatták személyesen a Kulturális Korzóban (Marcali, Múzeum köz 5.) 2014. március 7.-ig.

Aki részt kívánt venni a pályázaton, a Kulturális Központ honlapján – www.muvhaz-marcali.hu - letölthető jelentkezési lapot kellett kitöltenie és visszaküldeni e-mailben, vagy postán: Marcali Városi Kulturális Központ – Vigmondné Szalai Erika részére, 8700 Marcali, Múzeum köz 5.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.