Marcali Cafe

A Marcali Művelődési Központ is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Ennek keretében Játékbörzét szervezett.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A kezdeményezésben résztvevő országokban, egy teljes héten keresztül önkéntesek a saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A szemléletformáló kampány magyarországi koordinátora 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkárság. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét remek lehetőség magánszemélyek, közösségek, civil szervezetek, oktatási és más intézmények számára, hogy hulladékképződést megelőző, újító ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet egy tisztább jövő lehetőségére. Ehhez csatlakozott idén a Marcali Művelődési Központ is, különböző akciók megvalósításával, az „újrahasználat” jegyében. Az első akció november 21-én (szombaton) valósult meg. A Játékbörze elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a csere-berére, a használt, megunt, kinőtt, de jó állapotú játékok továbbadására. Az akcióval arra hívta fel a figyelmet az intézmény, hogy a játékoknak több életük is lehet, nem kell rögtön kukába dobni, ha már nincs rájuk szükség.

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.