Marcali Cafe

Intézményünk nagy örömmel látta vendégül Gyömöre község delegációját június 15-én, akik egy konzorciumi pályázat keretében jöttek tanulmányútra a Marcali Művelődési Központhoz. Pályázati partnerként Sokorópátka és Szerecseny képviselői is bemutatkoztak.


Pályázatuk célja, hogy Gyömöre és a környékbeli kis települések meghatározó embereit eljuttassák számukra még ismeretlen helyekre, távolabbi településekre, ahol találkozhatnak közösségfejlesztési jógyakorlatokkal - ezzel is szélesítve látókörüket, ismereteiket.
A 12 fős delegáció vezetőjeként megismerhettük Gyömöre polgármester asszonyát, valamint a jegyző úrat, továbbá más önkormányzati és közművelődési kollégákat.
A Kulturális Korzó épületét bejárva először a Marcali Múzeum működését, kiállításait láthatták. Ezúton is köszönjük Vidák Tünde múzeum igazgatónak és Samuné Bogyó Hajnalka igazgatóhelyettesnek, hogy szívélyesen rendelkezésünkre álltak.

Majd a Művelődési Központ megbízott igazgatója, Tornainé Molnár Gertrúd folytatta intézményünk bemutatását, végül a kollégákkal együtt a jógyakorlataink ismertetését. Itt köszönjük meg Németh Ildikó kulturális referensnek, hogy képviselte az Önkormányzatot.


Végül a szabadtéri színpadot és a Civil Szervezetek Házát megmutatva ebédelni kísértük vendégeinket, ahol még sok érdekes információt cserélhettünk egymással.
Reménykedve a jövőbeni baráti kapcsolat kiépítésében a polgármester asszony szeretettel meghívta intézményünket, a múzeummal együtt, hogy látogassunk el Gyömörére egy ősszel tartandó rendezvényük idején.
Örömünkre szolgált, hogy kedves és érdeklődő kollégákat ismerhettünk meg, akik nagyon jól érezték magukat nálunk.

Írta: Háromi-Horváth Krisztina
Fotók: Zsirai Tibor

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.