Marcali Cafe

 

A Nyitott Pincék pályázat keretén belül a művelődési központ szervezésében június 26-án került megrendezésre a Fröccs és Háziszörp Fesztivál.

A Városi Fürdőben délután 15 órakor kezdődő rendezvényen élő koncerteket hallgathattak meg a programra látogatók, eközben hűsítő fröccsöt is fogyaszthatott ki-ki kedve szerint.

A gyerekek a délután folyamán a Mozgó Kultúrház kézműves és társasjátékos foglalkozásain vehettek részt, miközben háziszörpökkel látták őket vendégül a szervezők.

A délután első fellépője a Lunda zenekar Budapestről érkezett, a tehetséges fiatalok előadásában saját szerzeményeik mellett ismert előadók dalai is felcsendültek.

A Baglas Néptánc együttes flashmobja színesítette a délutáni rendezvényt, a táncosok több helyszínen perdültek táncra.

A marcali Vándor és a KalandoRock együttes koncertjén a lírai dalok mellett rock slágerek is felcsendültek.

Az est zárásaként lépett a színpadra a marcali kötődéssel is bíró, népszerű Pontiac együttes, akik a készülő lemezükről is bemutattak néhány saját szerzeményt.

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Munkatársaink elérhetőségei