Marcali Cafe

Cserepes Gyula kortárstánc művész egy különleges táncórát tartott péntek délután 17 órai kezdettel a Kulturális Korzóban.

A korábban Baglas Néptánc Együttesben is táncoló művész tánctanári módszeréből hozott ízelítőt, mellyel egy interaktív előadás jött létre. A szép számban érkezett érdeklődők között több korosztály is képviselte magát a középiskolásoktól a nyugdíjasokig, akik között voltak egykori táncostársak és tanárok is.

A közel egy órás kurzus közvetlen és vidám hangulatban telt, a közönség nagy többsége végig aktívan részt vett a gyakorlatokban, illetve játékos feladatokban, melyek segítségével közelebb kerülhettek a ritmus, a zene mélyebb megértéséhez. A résztvevők valóban megtapasztalhatták, amit Gyula a mottójának is tart: "a ritmus mozgat minket, és mi mozgatjuk a világot".

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.