Marcali Cafe

A Marcali Művelődési és Szabadidő Központ, a Marcali Múzeum, a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár (és számtalan kisebb szervezet, vállalkozás és egyéni közreműködő) szervezésében 24 órás társasmaratonra várjuk az érdeklődőket 2022. június 25-én (szombaton) – napkeltétől egészen másnap hajnalig!

A csatlakozni vágyók a város különböző pontjain felállított társasjátékpontokon kapcsolódhatnak a 24 órás kihívás sikeres megvalósításához.

A TársasBázis csapatának a célja: a társasjátékozás, mint interaktív közösségi program népszerűsítése – a TársasBázis falain kívül is.

Természetesen – mint általában egy jó kihívásnál az lenni szokott – tűztek ki ennél jóval konkrétabb és nehezebben teljesíthető célokat is.

 

Ilyenek a következők:

-         * Megpróbálnak huszonnégy órán keresztül folyamatosan játszani.

-          * Igyekeznek a játékalkalmakat megfelelő módon dokumentálni és a készült képekből egy huszonnégy órás társas-idővonalat összeállítani

-         *  Megpróbálnak a nap során legalább 100 emberrel együtt játszani

-         *  Megpróbálnak legalább óránkét két új játékot beemelni a nap során játszott társasok listájára

 

A társaskihívás megvalósításához a szervezők játékosok, csapatok, önkéntesek jelentkezését várják! Helyszín és társasjáték felajánlásokat is szívesen fogadnak

A pontos program a következő napokban a közösségi aktivitástól függően módosul. A frissítések a Művelődési Központ weboldalán lesznek elérhetőek.

Jelentkezni a regisztrációs lapunk kitöltésével lehet.

 

További információ: Zsirai Tibor +36 (hetven) 329 6317

 

És akkor a már friss programok:

A program hajnali 5 órakor veszi kezdetét az Európa park játszóterén, ahol bemelegítésként Jógi, majd pléden játszható partijátékok várják az érdeklődőket.

5 és 6 óra között a piac téri Borozóban Bang-ezünk!

8 órától a Marcali Rendőrkapitányság munkatársai várják a „rendőrös” játékokkal az érdeklődőket. Asztalra kerül az év játéka díjas Micro Macro Crime City is. A helyszín a Künzelsau tér. A társasjátékpont 9 óráig elérhető.

9 és 10 óra között a Lipóti Pékség teraszán lehet játszani. Akik érdeklődnek a Hive iránt, azok a Magyar Hive Club tagjainak segítségével ismerkedhetnek a stratégiai játékkal; a többiek más, gyors lefolyású társasjátékokat próbálhatnak ki játékmester segítségével.

10 és 11 óra között a Random Bistro terasza ad helyet a programnak. Családi és kártyajátékokra számíthattok elsősorban. Főszerepben Hajnóczi Soma partijátéka: a Fröccs.

11 és 13 óra között A Keresztapa: Corleone birodalma és Blood rage parti lesz a Kulturális Korzóban.

13 és 15 óra között a Mozgó Kultúrház! Elsősorban a kisgyerekes családokat várjuk a Városházával szembeni téren felállított sátorban.

15 és 17 óra között a városi könyvtár dolgozói várják a családokat a könyvtárban.

17 és 18 óra között a Marcali Múzeumban játszhattok.

18 órától egészen 23 óráig a Kulturális Korzó aulájában lehet csatlakozni a játékhoz.

23 óra és hajnali 1 között a városi fürdőben nyílik játékasztal.

1 és 5 óra között az éjszakai baglyok jelentkezését várjuk élő játékokra és online Garlic Phone partyra a Kulturális Korzóban.

További részletek és újabb helyszínek a program frissülésének ütemében kerülnek fel a cikkbe!

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.