Marcali Cafe

A várossá nyilvánítás 36. évfordulója alkalmából szervezett Marcali Tavaszünnep második napján a Művelődési Házban követték egymást a fellépők. Elsőként a Marcali Bajtársi Dalárda adott katonadalokból összeállított műsort. A Bajtársi Dalárda Balogh Miklós nyugállományú alezredes vezetésével 2004-ben alakult. Sorozatos fellépéseiken – Illésné Bene Judit szakmai közreműködésével – katonadalok, betyár-, bor- és népdalok hangzanak fel.


Majd a Baglas Néptánc Együttes lépett fel. A Baglas Néptánc Egyesület elődje 1976 decemberében alakult Marcaliban. 1998 szeptemberében néptánc tanszak indult a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában azzal a céllal, hogy a Baglas Néptánc Együttes számára utánpótlást neveljenek ki. A néptánc mozgalomban elért eredmények elismeréseként 2000. január 6-án "Somogy Polgáraiért", 2001. március 24-én pedig "Marcali Városért" kitüntetésben, 2006-ban pedig a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán „Minősült Együttes” címet kapott. Az együttes táncosai, valamint a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola néptánc tanszakának továbbképzősei a Bojtár zenekar kíséretében nyírségi és szatmári táncokat, magyar palatkai táncokat, Sófalva 2003-at , valamint Küküllő-menti szegényes és pontozót adtak elő. Az estét pedig a Balaton M&K Fúvósegyüttes és a Marcato Ütőegyüttes közös koncertje zárta. Balaton M. & K. Egyesület célja: a fúvószenei kultúra megalapozása, a környék amatőr zenészeinek összefogása, tudásuk fejlesztése, szabadidejük hasznos eltöltése, közös zenei élmények nyújtása, a zene útján kapcsolatteremtések, a magyar és európai kultúra ápolása, a fúvószenekar és a Marcato Ütőegyüttes működtetése. 1999-ben Balatonmáriafürdőért, 2000-ben Balatonkeresztúrért kitüntető címet kapott a községektől. 2005-ben Somogy Megye Önkormányzata, Somogy Polgáraiért Díjat adományozott részükre. A Marcato ütőegyüttes koncertjeiken afrikai tradicionális népzenét, reneszánsz, barokk szerzők műveinek átiratait, valamint XX. századi magyar zeneszerzők ütőhangszeres kamaradarabjait szólaltatja meg.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.