Marcali Cafe

A kultúra nem pusztán bokréta a kalapunk mellett. Cselekvés és nemzeti azonosságtudat egyszerre.

A magyar kultúra közös kincs, mely megkülönböztet bennünket más népektől. Lényeges üzenetet továbbít nem csak az országról, hanem városainkról, településeinkről is.

Kulturális örökségünkkel felelősséggel kell bánni és tovább kell adni. A kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is, mert a kultúra értékeit becsülni, tanulságait érvényesíteni kell.

A tudomány, a művészetek nem létezhetnek azt érteni, élvezni és művelni képes emberek nélkül. Értő közönség nélkül a tudományos eredmények, az alkotások, könyvek, a hangversenyek, a színházi előadások elvesznek. Mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a múlt és a jelen műalkotásait, könyveit, festményeit, zenedarabjait, valamint őrizni kell nyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az évfordulón tartott rendezvények, programok alkalmat adnak magyar kulturális örökségünk ápolására, nemzeti tudatunk erősítésére.
Ennek szellemiségében a Marcali Városi Kulturális Központ dr. Sütő László polgármester fővédnökségével megalapította a Korzó díjat. „A kultúra színtere, terjesztése” című díj Szórádi Zsigmond szobrászművész alkotása, melyet Marcali kulturális életében aktívan résztvevő, azért sokat tevő személyeknek adományoz az intézmény a kultúra napi ünnepségén – január 22-én.
A Kulturális Központ, a Marcali Múzeum és a Berzsenyi Dániel Könyvtár közös szervezésében az ünnepség része még a „2014-ről jelentjük” című fotó és plakátkiállítás, mely az elmúlt év kulturális eseményeit vonultatja fel, bemutatva, hogy milyen sokféle módon lehet átadni kulturális, művészeti életünk értékeit. Az elmúlt korok értékes emlékeiből, tudományos lenyomataiból a Fonyódi Kulturális Intézményektől, Varga István könyvtáros merít a „Hullámzott-e a „Magyar Tenger” Marcali mellett? A Balaton dél-nyugati térsége régi térképeken” című előadásával.

Vigmondné Szalai Erika
igazgató

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.