Marcali Cafe

Korzó-díjjal ismerte el a Marcali Városi Kulturális Központ Bartokos Tamás színész-rendező, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeti vezetőjének kulturális tevékenységét.

– Első találkozás a színházzal?- kérdeztük Bartokos Tamást.

– Úgy 15-16 éves voltam, mikor Mikó István Sopronban tanodát indított. Jelentkeztem, mert már akkor nagyon érdekelt a színház  - mondta a színész-rendező

– Milyen volt a felvételi?

– A gömbérzék átsegített.

– Hogy-hogy?

– Magas, vékony gyerek voltam. Mikó István a felvételi végén megkérdezte: van-e gömbérzékem. Mondtam, hogy persze. Én a színésznőkre gondoltam, ő a kosárlabdára…

– Első szerep?

– Az első héten az egyik foglalkozásra bejött Mikó István és közölte velem: „Gömbérzékes, be kell ugranod egy Sartre drámába.” Két nap múlva ott álltam a világot jelentő deszkákon a Piszkos kezek Ivánjaként.

– Filmezés?

– Kisebb szerepek a Hídember, a Kisváros, a Janus, vagy a Mikor síel az oroszlán? című magyar filmekben.

– Mégis inkább a színház maradt.

– Utolsó éves voltam a színházban, mikor a soproni Berzsenyi Dániel evangélikus (líceum) gimnáziumban az igazgató kérésére megalapítottuk az ifjúsági társulatot, ahol rákényszerültem a rendezésre is. Ezzel párhuzamosan kezdtem foglalkozni Zsirán – nagyapám zsirai születésű volt – sérült gyerekekkel, felnőttekkel is. Ezekből alakult ki szoros kapcsolatom a diákszínjátszással, illetve az integrált színházzal, ami ma is tart.

– Integrált színház. Újszerű elgondolás.

– Lehet azt mondani, hogy ma két integrált színház van Magyarországon. A zsirai KOMISZ – Komédiás Integrált Színház, és a seregélyesi székhelyű Imre Sándor Szeretetszínház.

– Tehetséggondozás?

– Az integráció jegyében fogyatékkal élő és egészséges felnőttekkel, fiatalokkal, gyermekekkel állítjuk színre darabjainkat. Az egészséges fiataloknál tehetséggondozás, a sérülteknél pedig megmutatjuk, hogy ők is átlépve saját korlátaikat és határaikat, képesek arra, hogy értékeket közvetítsenek. A színház egy eszköz, amivel le lehet dönteni az előítéletek korlátját épek és sérültek között. Lelki sebek gyógyulnak, testi hátrányok válnak jelentéktelenné egy-egy előadás nyomán. Tehetségek bontakoznak ki, akik segítség nélkül nem kerülnének ilyen körökbe.

– Hogyan kerültél Marcaliba?

– Kéthelyen keresztül.

– Nem az útvonalra voltam kíváncsi.

– Szó szerint értettem. Zsirán elindítottunk egy tábort, ahova a fővároshoz tartozó, értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézetek lakóit hívtuk meg. A táborban sikerrel bemutatott előadás után Zsirán kívül a tordasi, darvastói, kéthelyi igazgatók is megkerestek, hogy év közben az ő lakóikkal is rendszeresen foglalkozzunk. Így került bemutatásra Kéthelyen a Padlás című darab, ahol például a névadó, Imre Sándor alakította a mindig akadékoskodó házmestert.

– Majd jött Marcali…

– Integrált művészeti csoportokat támogató pályázat keretében állítottuk színpadra a Légy jó mindhalálig című musicalt. Bár a pályázatnak vége, Marcali maradt, s a munka megy tovább, kibővülve diákszínjátszással.

– Mi volt a leghosszabb ideig játszott szereped?

– Az első integrált előadás a Valahol Európában volt. A csapatkapitányt sokáig játszottam...

– És?

– Rádöbbentem, hogy őszül a hajam, száz kiló felett járok, s így már nem lehetek éhező, árva gyerek. Azóta Simon Pétert alakítom, ami remekül kapcsolódik ahhoz a szociális érzékenységhez is, amit a mindennapi missziómban végzek.

– Szerepálom?

– A Legyetek jók, ha tudtok című történetben Fülöp atya.

– És mit fogsz eljátszani?

– A palacsintás királyt.

– Ennyire szereted a palacsintát?

– Szeretem a palacsintát, de jobban az Ilonát.

– A kettőnek mi köze egymáshoz?

– Nagyon jó barátom Katkics Ilona, aki filmet rendezte. Ő most a Gobbi Hilda alapította Ódry művészotthonban él, s szeretném, ha segítene nekünk.

Névjegy: Bartokos Tamás színész-rendező

1976-ban született Sopronban. Édesanyja unszolására „közgázt” végzett, azaz központi fűtés, víz, gázszerelő szakmát szerzett. Színházi karrierje a Soproni Petőfi Színház Stúdiójából indult. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. Vujity Tvrtko révén, akivel a Valahol Európában című darabban játszott együtt - került kapcsolatba a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnökével, Szenczy Sándor lelkésszel. Azóta is a szeretetszolgálat kötelékében dolgozik.

 

Vigmondné Szalai Erika

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.