Marcali Cafe

A kulturális értékek változásairól beszélve nyitotta meg Marcaliban a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepséget Sütő László polgármester. A költészet világából merített ünnepi műsorban Lauer Péter költő, zenész saját megzenésített verseit adta elő, valamint „Van egy népem” címmel, magyar költők verseiből hallhatott összeállítást a közönség Kurucz Ádám Konrád versmondó nagy sikerű tolmácsolásában.

A marcali Kulturális Központ három éve alapította Sütő László polgármester fővédnökségével a Korzó díjat. „A kultúra színtere, terjesztése" című díj Szórádi Zsigmond szobrászművész alkotása, melyet Marcali kulturális életében aktívan résztvevő, azért sokat tevő személyeknek, közösségeknek adományoz az intézmény a kultúra napi ünnepségen.
A Kulturális Központ a díjat 2017-ben Kovács József nyugalmazott rajztanárnak ítélte oda, magas színvonalú közösségi és művészeti alkotó tevékenységéért.

A folytatásban fotó- és plakátkiállítás nyílt, mely az elmúlt év marcali kulturális eseményeit mutatja be, felvonultatva, hogy milyen sokféle módon lehet átadni kulturális, illetve művészeti élet értékeit.

Az ünnepség Lángi Béla: Mindent a vevőért című könyvének bemutatójával zárult.

További cikkek:

Marcali Portál - Magyar Kultúra Napja, Marcaliban
Marcali Portál - Könyvbemutató a Marcali Múzeumban

TAVI TV - Kultúra napja! Ünnepi műsor a Marcali Korzóban!

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.