Marcali Cafe

A Marcali az Otthonunk Egyesület gyermekrajzpályázatának eredményhirdetésére és a pályázott képekből készült kiállítására várták az érdeklődőket szerda délután a Kulturális Korzóba.

"és népem a magyar." - Válogatás 20. századi erdélyi magyar szerzők műveiből" címmel Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó, színész önálló estéjét tekinthették meg az érdeklődők Marcaliban.

Február a farsangolás időszaka. Ehhez kapcsolta szombaton a Művelődési Központ az álarckészítő foglalkozását. A szakkör része volt annak a gyermekeknek szóló, kilenc alkalomból álló sorozatnak, mely az „Érik a szőlő - Marcali éléskamrája” projekt keretében valósul meg. A foglalkozássorozat célja a mesterségek bemutatása.

Új kiállítás nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. Az Illusztrátor Pajtások "Terülj, terülj asztalkám" című evés-ivás tematikájú kiállítását a közösség két tagja, Kőszeghy Csilla és Bódi Kati illusztrátorok ajánlották a jelenlévők figyelmébe.

Az „Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” projekt keretében, kilenc foglalkozásból álló kézműves szakkört hirdetett felnőtteknek a Marcali Művelődési Központ.
A szakkör ötödik foglakozására február 19-én került sor a Kulturális Korzóban.

A Marcali Művelődési Központ 2020-ban is megrendezi Marcali egyesületeinek és civil szervezeteinek játékos vetélkedőjét, a Nagy Korzó Csatát. Idei játékunk központjában a modern társasjátékok állnak. A játékra 3 fős csapatok nevezhetnek.

10. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló fesztivál, mely a „Nyitott pincék - hagyományos kulturális értékek átörökítése települési terek használatával” című pályázat céljaihoz igazodva a helyi szőlő-és borkultúrára épült. Idén tizenegy csapat mérte össze tudását a Piactéren.

Zsirai Tibor "Édes hármas" című stand up estjére válthatott jegyet a közönség péntek este. A "legmarcalibb stand up" alcímet viselő műsor a Kulturális Korzó mozitermében került bemutatásra.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.