Marcali Cafe

Erotika a művészetben címmel nyílt kiállítás a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. A válogatott anyag tizenkét művész festményein, fotóin, grafikáin, plasztikáin és szobrain keresztül ígyekszik bemutatni az erotika létjogosultságát, megmutatni jelenlétének szükségességét a képzőművészetben.
A tárlatot Baky Péter festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A Kulturális Központ és a Marcali Múzeum a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából közösen szervezett programot a látogatói számára.
A Kulturális Korzó aulájában Marcali - természetesen címmel nyílt fotókiállítás a 2014-es marcali fotótábor során készült képekből, a moziteremben pedig Jós Tamás énekmondó Magyarnak lenni című műsorának keretein belül adta elő magyar költők megzenésített verseit.

Újabb állandó kiállítótér nyílt Marcaliban. A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont a Kulturális Központ szakmai segítségével egy állandó, a tervek szerint folyamatosan bővítendő galériát alakított ki az intézmény területén.
Első körben tíz, a fürdő életét bemutató nagyméretű fotó került fel a falra, melyek folyamatosan megtekinthetőek nyitvatartási időben.
A képeket Kerekes Zoltán, Ruprech Judit, Ujhelyi Zsolt és Zsirai Tibor készítették.

A Marcali Makettezők Baráti Köre és a Honvéd Nyugállományúak Klubja a Kulturális Korzó aulájában rendezte meg makett versenyét .
A mérettetésre és az azzal egybekötött kiállításra Körmendről, Nagyatádról, Zalaegerszegről, Hévízről, Zalaapátiból és Marcaliból érkeztek makettezők.

A Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola Természetbarátok szakmai munkaközössége negyedik alkalommal írt ki fotópályázatot diákok és felnőttek részére. Az intézmény a kiírással párhuzamosan rajzpályázatot is hirdetett Természet és Vadászat kapcsolata címmel, gyerekek részére. Az eredményhirdetésre és a díjazottak jutalmazására csütörtök délután került sor a Kulturális Korzó aulájában.
A fotókiállítás a Kulturális Korzó folyosógalériáján, a rajzkiállítás a Múzeum emeleti kiállítótermében tekinthető meg.

„Fényes évszázadok – Pannónia késő antik öröksége" címmel nyílt kiállítás a Marcali Múzeum nagytermében. A tárlatot Vidák Tünde, marcali múzeumigazgató köszöntője után Havasi Bálint, a keszthely Balatoni Múzeum igazgatója adta át a közönségnek.
Az anyag 2015. február 28-ig látogatható.

Babainé Mikó Beáta, Horváth Anita és Mihalicsné Orbán Andrea munkáiból nyílt kiállítás Babaház címmel a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók Galériájában. A tárlatot Vigmondné Szalai Erika, a Kulturális Központ igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A megnyitó végén mindhárom alkotó egy-egy munkáját kisorsolták a vendégek között.

A zene kifejezi mindazt, amit nem lehet elmondani, és amit nem lehet meghallani – hangzott el Marcaliban, a Zene nélkül mit érek én elnevezésű zenés-táncos fesztiválon. A Somogyi Gyermekvédelmi Hét nyitányaként Marcaliban kezdődött a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltség közös rendezvénysorozata.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.