Marcali Cafe

Az Imre Sándor Szeretetszínház Terülj, terülj asztalkám! című népi mesejátékát tekinthették meg az érdeklődők Boronkán, a csoport marcali és niklai tagjainak előadásában.

Emellett - Gyótapuszta és Bize után -a  boronkai városrészbe is eljutott a kulturális Központ Marcali - Jó neked! című vándorkiállítása, ami a tervek szerint Karácsonyig látogatható a boronkai kulturház nagytermében.

A Marcali Múzeum három programmal kapcsolódott idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű, országos programsorozathoz.
Első alkalommal Kulturális tereink másként - Sztelek-Csomós építőmesterek nyomában címmel szerveztek helytörténeti sétát az érdeklődők számára, majd A lámpás én vagyok - Múzeumi Kossuth Vacsora elnevezésű programjukra várták a pedagógusokat.
Végül Szín-szüret! címmel tartottak rajzos foglalkozást gyerekeknek, akik szülővárosuk jövőjét álmodhatták meg zsírkréta segítségével.

 

 

További cikkek:

Marcali Portál - Múzeumi Kossuth Vacsora

Marcali Portál - Múzeumok Őszi Fesztiválja Marcaliban …

 

 

Az üveg- és selyemfestés technikájával ismerkedhettek az érdeklődők szombaton a Kulturális Központ rendezvényén. Az első körben négy részesre tervezett, kifejezetten felnőtt közönségnek szóló, egyalkalmas kézműves tanfolyamok első állomásán Babainé Mikó Beáta vezetésével mélyíthették el tudásukat az adott területen.

A Somogy Megyei Gyermékvédelmi Igazgatóság "Miért ne sikerülne nekünk is?" című pályázatának egyik megvalósuló elemeként került bemutatásra  az "Árgyélus ls Tündérszép Ilona" című mesejáték. 

A gyermekotthonok lakói által bemutatott darabnak Marcaliban a Művelődési Ház nagyterme adott otthont, ahová óvodás csoportokat vártak a szervezők. 

A 2013-as Múzeumok Őszi Fesztiválja - Kulturális tereink másként elnevezésű program keretében, Huszár Mihály történész vezetésével járhatták be az érdeklődők Marcali központját és látogathatták meg nevezetes köz- és magánépületeit, a Sztelek-Csomós építészdinasztia kulturális emlékeinek nyomában.
A csoport régi fényképek segítségével idézhette fel, hogy is festett Marcali utcaképe a közelmúltban.

Az Idősek Világnapja alkalmából várták a szépkorúakat a Művelődési Ház színháztermébe. Köszöntőt mondott dr. Sütő László polgármester, az ünnepi műsort Tóth Éva és Leblanc Győző operetténekesek szolgáltatták.

Katasztrófavédelmi vándorkiállításnak ad helyet a Kulturális Korzó október 1. és 11. között. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Marcali Hivatásos Tűzoltóság szervezésében nyílt tárlat a katasztrófavédelem tevékenységét igyekszik bemutatni úgy, hogy azzal a fiatalabb korosztályok érdeklődését is felkelthessék.

A kedvezőtlen időjárás ellenére is szép számmal érkeztek vasárnap délelőtt az idei terménybetarító- hálaadó szentmisére és a kápolna kertjében álló, felújított kereszt megáldására az Orbán kápolnához.


Az esti pásztortűz meggyújtásához sem kedvezett az időjárás, ennek ellenére - ahogy az ország számos más pontján - fél 10-kor Marcaliban is fellobbant a jelzőtűz.
A programok az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! elnevezésű országos programsorozathoz is illeszkedve valósultak meg.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.