Marcali Cafe

November 11-én Somogysárdra kapott meghívást a Kéthelyi Asszonykórus és a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája. A jubileumi, tízedik alkalommal megrendezett nyugdíjas “Dalos  Találkozón“ 17 együttes és egyéni előadó vetélkedett egymással. Először Szaka Zoltánné az “Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub elnöke szólt a jelenlévőkhöz, majd a település polgármestere Fentős Zoltán köszöntötte a résztvevőket és megkezdődött az együttesek bemutatkozása. Az  asszonykórus egy népdalcsokrot, a Dalárda katonadalokból összeállított új csokrot mutatott be. A mindig nehéz helyzetben lévő zsűri mindkét együttest megjutalmazta, a Kéthelyi Asszonykórus I. helyezést, a Dalárda Különdíjat kapott produkciójáért. A vidám, jól szervezett, hangulatos rendezvény a résztvevők közös éneklésével és azzal a döntéssel zárult,  hogy jövőre ismét megrendezik a sikeres találkozót.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.