A muvhaz-marcali.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.

Marcali Cafe

Kölökparádéval vette kezdetét a 2018-os szezonnyitó a Városi Fürdőben. Az eligazítást követően az általános iskolás csapatok ügyességi és sorversenyekben mérték össze tudásukat a szabadidőközpont területén.

A kölökparádéval párhuzamosan az ugyancsak hagyományos főzőversenyre nevezhettek a felnőtt csapatok. A Városi Fürdő által biztosított vadhúsból kellett mindenkinek a lehető legtöbbet kihoznia.

A háromtagú zsűri R. Kárpáti Péter színművész vezetésével idén a Z+D csapatának ítélte oda az első helyet.

Délután Békefi Viktória és Kohautek Csaba énekművészek a 60-as évek slágereivel szórakoztatták a strandolókat, majd interaktív műsorukkal "Zenés Varázslat"-ra várták a gyerekeket.

Szabó Lia TRX és személyi edző és csapata intervall edzés bemutatóval csábította mozgásra a közönséget.

A délutánt a Vándor és a kalandorock zenekar műsora zárta.

Egész nap - a városközponttól a Városi Fürdőbe - kisvonat szállította a gyerekeket. A versenyek és színpadi programok mellett élménymedencék, ugrálóvár, íjászkodás, vizidodzsem és fanyűvő játékpark is színesítette a kínálatot.

További cikkek:
Marcali Portál - Vége itt a nyár! - Strand szezonnyitó
Marcali Portál - Kölök Parádé I.
Marcali Portál - Kölök Parádé II.
Marcali Portál - Kölök Parádé III.

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

Hétfő - Péntek: 8.00 - 18.00
Szombat: 14.00 - 18.00
Vasárnap: zárva

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Városi Kulturális Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Munkatársaink elérhetőségei