Marcali Cafe

A Családháló Alapítvány április végén mutatta be saját fejlesztésű, több mint 1000 pelenkázó- és szoptatóhelyiséget tartalmazó mobilapplikációját a fővárosban található Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban, ahová a Marcali Művelődési Központ igazgatója és egyik munkatársa is meghívást kapott.

A Művelődési Központ a Kulturális Korzó épületét képviselve vett részt a közelmúltban egy országos szintű felmérésben, melynek lényege a családbarát intézmények, szolgáltató- és bevásárlóközpontok felkutatása volt. A Családháló Alapítvány által vezetett felmérés az általuk kifejlesztett mobilapplikációhoz volt szükséges. A teljes mértékben magyar találmány és fejlesztés, nyilvános és teljesen ingyenes, Androidon és iOS-en is elérhető. A Családháló Alapítvány jóvoltából így most már több mint 1000 pelenkázó- és szoptatóhelyiséget találhatnak meg országszerte a kisgyermekes szülők, mely lehetőség nagyban megkönnyíti a családok ügyintézését vagy akár az utazások megtervezését.

A hivatalos bemutatóra meghívást kaptak a felmérésben résztvevő partnerek, ahol a megjelent képviselőknek Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyújtotta át az emléklapot.

Az applikációval Marcali városában még két bababarát intézmény található a Kulturális Korzó mellett: a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár és a Kormányhivatal.

Az alkalmazás letöltési lehetőségei és további információk elérhetők a Családháló honlapján.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.