Marcali Cafe

Az „Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” pályázat keretében megvalósuló felnőtt kézműves foglalkozáson, a vintage diszítés elemeivel ismerkedhettek meg a résztvevők.

Babainé Mikó Beáta foglalkozásvezető a vintage motívumok megjelenésének és népszerűségének korszakairól beszélt, azok hatásáról a divat és a lakberendezés terén. A történeti áttekintés és a vintage tárgyak díszítésének technikai bemutatása után, a gyakorlatban hasznosíthatták a tudásukat a jelenlévők. Az ügyes kezű felnőttek vázát, tálat, fali díszt festettek, ragasztottak, dekupázsoltak.

A vintagera jellemző virágos, néha a feltűnő mintákat sem nélkülöző kézműves alkotások elkészítése valamennyi résztvevő számára örömteli kreativitást jelentett. Az elkészült vintage stílusú munkáikkal otthonaikat díszítik majd.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.