Marcali Cafe

A Művelődési Központ által szervezett nyári táborok második turnusa augusztus 10-e és 14-e között valósult meg. A táborsorozat zárásaként a fotómanók vették birtokukba a Kulturális Korzó épületét.

A 16 résztvevő megismerkedhetett a fotótechnika és a stúdióvilágítás alapjaival. Az elméleti órák mellett a gyerekeknek lehetőségük nyílt polaroid kép készítésére, önállóan és csoportosan is oldhattak meg fotózással kapcsolatos feladatokat, illetve fejleszthették vizuális kompetenciáikat, térlátásukat, szín- és formaérzéküket a TársasBázis tanulást segítő társasjátékaival.

A programot boronkai kerékpártúra, balatoni fürdés, játszóterezés, játszóház- és múzeumlátogatás, kézműves foglalkozások, filmvetítés és fagyizás színesítette.


Köszönjük együttműködő partnereink munkáját: Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus és Huszár Mihály történész (Marcali Múzeum), Benczik Ildikó művelődésszervező (Andrássy Mária Közösségi Ház Balatonmáriafürdő), Kincses-Laczkó Janka őstermelő (Boronkai Sajtmanufaktúra), MarcLali játszóház, Marcali Fürdő, Mézes Mackó Étterem, Misák Zsolt (személyszállítás).

A tábor szervezői és lebonyolítói: Huszárné Szőcs Andrea, Háromi-Horváth Krisztina és Zsirai Tibor.
Segítők: Bertalan Bálint és Ács Dorián.

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

Hétfő - Péntek: 8.00 - 18.00
Szombat: 14.00 - 18.00
Vasárnap: zárva

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Munkatársaink elérhetőségei