Marcali Cafe

Virágcsokor és ünnepi dallamok. Átadták Marcaliban a város elismeréseit. Sütő László polgármester az ünnepi testületi ülést megnyitva arról beszélt: mindig vannak olyan marcaliak, akik munkájukban kicsit többet, jobbat alkottak, a város közösségéért gondolkodnak és cselekednek. Sikereiket és eredményeiket ez a közösség ismeri el.

Tevékenységéért, életútjáért Díszpolgári címet kapott Gál József, pedagógus, nyugdíjas múzeumigazgató, helytörténész. Marcali Városért kitüntetéssel ismerték el Bodóné Bartik Mária pedagógus, oktatásban kifejtett tevékenységét. A város sport és közéletében végzett munkájáért szintén ezt a díjat kapta Kiss László, az MVSZSE elnöke, a Marcali Csarnok Kft ügyvezetője. Idén először posztumusz Marcali Városért kitüntetésről is döntöttek, amit Abonyi Károlynak ítéltek, aki egykor ÁFÉSZ élelmiszerbolt vezető, sportvezető, labdarúgó edző volt. Alkotói díjat kapott a város oktatási életében kifejtett munkájáért Sárkány Zsoltné pedagógus, valamint közéleti tevékenységéért Szilágyi István és Szilágyi Istvánné, a Megbékélés Szociális Otthon Alapítvány, Anna Szeretetotthon működtetői. A marcali Kulturális Központ kezdeményezésére, a Művelődési Házban kialakított falon elkészült az a dicsőségtábla, ahol a Díszpolgári címmel, Városért kitüntetéssel, Alkotói díjjal elismert marcaliak neve sorakozik.


A testületi ülés végén Kis-Dörnyei László alpolgármester, Dénes Zsolt és Kőrösi András önkormányzati képviselők ünnepélyesen elhelyezték az idei díjazottak nevét hirdető táblákat.

Letölthető listák: Díszpolgárok - Marcali Városért Díjak - Marcali Város Alkotói Díjak

A programsorozat a Tavaszünnep keretében a Marcali Díjai című kiállítás megnyitójával folytatódott a Kulturális Korzóban, amit Sütő László polgármester ajánlott a meghívottak figyelmébe. A tárlat azokból a díjakból, elismerésekből, kitüntetésekből ad egy keresztmetszetet, melyeket az elmúlt évtizedekben Marcali, illetve intézményei kaptak.

Este a Művelődési Házban pedig a Tavaszünnep első napjának zárásaként a Baglas Fundamentum Táncegyüttes lépett fel.

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

Hétfő - Péntek: 8.00 - 18.00
Szombat: 14.00 - 18.00
Vasárnap: zárva

Információ: 06 85 510 448

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

E-Magyarország Pont

Elérhetőségek:

Marcali Városi Kulturális Központlogo 2015
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Munkatársaink elérhetőségei

Feliratkozás hírlevelünkre...

Az alábbi űrlap kitöltésével iratkozhat fel, illetve le hírlevelünkről.