Marcali Cafe

A Plébániatemplomban vette kezdetét az idei Szent István napi ünnepségsorozat, szentmisével, kenyérszenteléssel, valamint a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház színészeinek bemutatójával.

 

Közreműködött még Ducza Nóra és Geleta Viktor, orgonán kísérte őket: Kósz Gyöngyi.

A Marcali Múzeum utcatárlattal kapcsolódott a rendezvénysorozathoz. A nemrégiben új névre keresztelt utcák névadóinak életútját bemutató paravánokat a Plébániatemplom előtti téren, valamint a Városi Fürdőben is bemutatták.

Az ünnep a Marcali Városi Fürdő és Szabadidő Központban folytatódott, ahol is felavatták a város női szoborparkjának első alkotását.
A Rózsa törölközőben című faragást Demeter Enikő szobrászművész készítette. Neve utal a fürdő bejáratául szolgáló Rózsa utca közelségére is.
Ünnepi köszöntőt mondott dr. Sütő László polgármester, majd Kiss Iván címzetes prépost megáldotta a szobrot.

A továbbiakban szinkronúszó bemutató várta az érdeklődőket, majd a programok a Művelődési Házban folytatódtak. A Baraka együttes és Kiss Kata Zenekar adtak koncertet a Turisztikai Egyesület szervezésben.

 

További cikkek:

 Marcali Portál - Szent István királyunk ünnepén, Marcaliban

Marcali Portál - Augusztus 20 délutánja, estéje Marcaliban

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.