Harsányi Gábor „Nejem a neten” című vígjátékát láthatta a közönség szerda este a Művelődési Ház színháztermében.
: Tisztelettel tájékoztatjuk a szülőket, hogy az idei ingyenes nyári tematikus táborok jelentkezését a hatalmas túljelentkezés miatt lezárjuk.
Május 12-én a Somogyiak Baráti Köre alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Kulturális Korzóban.
Marcali Város Önkormányzata, valamint a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. az idei évben is meghirdeti az ingyenes nyári tematikus táborokat.
Idén is szezonnyitó partival kezdi a nyári időszakot a marcali fürdő. Június 4-én 9:00-19:00 között különböző programok várják majd az érdeklődőket. Lesz Kölökparádé, terepsegway, buborékfoci, vízi mókuskerék. Fellép Gryllus Vilmos és a Diximage Acoustic Band. A főzőversenyen pedig gulyásételekben bizonyíthatnak majd a csapatok.
A régi idők Majálisát idézte meg a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. Egy napra családi vidámpark épült fel a piactéren.
Országos rajz és fotópályázatot hirdetett a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége. A rajzokat az „Állatok a természetben”, a fotókat pedig a „Tiszta vizet a pohárba!” témakörben küldték be az általános és középiskolások.
Marcali Járás kulturális szakembereinek segítségével szeretné kidolgozni a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. a kistérségi együttműködés lehetséges formáit. Ezért kiscsoportos kerekasztal megbeszélésre hívja a településeket képviselő szakembereket.
A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.
Információ: 06 85 510 448
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.