Marcali Cafe

Szombat este meggyújtották a szabadtéri adventi koszorú első gyertyáját. A Boldog II. János Pál pápa téren Kiss Iván címzetes prépost köszöntőjét és a Tündérliget óvoda Szivárvány csoportjának műsorát követően dr. Sütő László polgármester gyújtotta meg.

"Az érintés varázsa" címmel rendezte meg immár hagyományosnak mondható adventi kézműves foglalkozását a Kulturális központ. A szakember vezette kreatív műhelyben a patchwork varrás titkaival ismerkedhetett meg a felnőtt közönség.

Adventváró Erzsébet ünnepet tartottak Bizén. Fekete Lajos önkormányzati képviselő köszöntőjét követően Vigmondné Szalai Erika, a Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg az intézmény Bizére érkező vándorkiállítását. Ezt követően az Etűd Jazzbalett táncbemutatója következett. Az estet Máthé Zsolt magyarnóta és operettműsora zárta.

Nem élhetek muzsikaszó nélkül címmel magyarnóta és operett műsorral várták az érdeklődőket a Kulturális Korzó aulájában. Máthé Zsolt énekest Hársházi Szabolcs kísérte zongorán.

A Marcali Múzeum Múzeumi Tudományos Esték sorozatának első alkalmán Bősz Attila levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának munkatársa tartott előadást a Kulturális Korzó mozitermében. A világháborús centenárium programsorozatához kapcsolódva Katonai közúti járműhasználat az első világháborúban címmel osztotta meg kutzatási eredményeit a közönséggel.

A 2014/2015-ös marcali színházi évad első alkalmán a Kalocsai Színház Bál a Savoyban című vendégelőadását tekinthették meg a nézők. A két felvonásos operett Egyházi Géza, Gál Judit és Gregor Bernadett főszereplésével került bemutatásra.

 

Bűnmegelőzési előadáson vehettek részt a Marcaliban élő időskorúak. Az idősek hónapja alkalmából indított bűnmegelőzési kampány keretében a Marcali Rendőrkapitányság képviseletében Fábos Edit rendőr főhadnagy a Marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület tagjainak tartott előadást. A bűnmegelőzési előadást – vagyonvédelem-, trükkös lopások-, áldozattá válás témakörök érintésével - a Marcali Kulturális Korzó mozi termében tartották meg kiegészítve bűnmegelőzési témájú videókkal. A nagy számban megjelent szépkorúak tájékoztató jellegű szóróanyagot is kézbe vehettek.

Dr. Éliás György festményeiből nyílt kiállítás a Kulturális Korzóban. Az alkotásokat T. Molnár Gertrúd, a kiállítás szervezője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A festmények december 8-ig tekinthetők meg.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.