TÁMOP- 3.2.3/A-11/1

A Marcali Városi Kulturális Központ Támop 3.2.3 tehetséggondozó pályázatának keretén belül, a fotószakkörös diákok két csoportja, Budapesti tanulmányi kiránduláson vettek rész, október 18-án. A néprajzi Múzeumban a World Press fotó kiállítást, valamint a foglakozások vezetőjének, Szamody Zsolt Olafnak , Magyar Fotóművészeti Szövetség vezetőjének,a Kínáról szóló fotósorozatát tekintették meg. Az általános és középiskolásokból álló diákok kezében végig ott voltak a fényképezőgépek, megörökítették a kirándulás mozzanatait: a Citadelláról való látképet, a Halászbástya jellegzetes építészeti hangulatát, vagy a felújított Mátyás templom gyönyörű belső díszítéseit. A jó hangulatú kirándulás végén, hazafelé, még Fonyódon a csapat , a Balatoni napnyugtát is lencsevégre kapta....

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.