Marcali Cafe

Ünnepélyes keretek közt került sor ma délután a XVIII. Alapműveleti Matematikaverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára a Marcali Kulturális Központ színháztermében.
Az Marcaliból, helyi vetélkedőként indult verseny mára országos eseménnyé nőtte ki magát, idén 447 iskolából, mintegy 6500 tanuló nevezett a megmérettetésre.

Idén ünnepli 50 éves fennállását a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola. Április 24-én és 25-én, kétnapos ünnepségsorozat keretében egy - a Marcali Múzeum szakmai segítségével nyílt - iskolatörténeti kiállítás, fotó- és rajzkiállítás, erdei olimpia, kispályás labdarúgás és Erdésztechnikusok Országos Sokoldalúsági Versenye is színesíti az intézmény hétköznapjait, s a programok idejére az érdeklődők számára is megnyitják kapuikat.

László Gyula, Széchenyi-díjas professzor életútját ismerhették meg az érdeklődők Dr. Pálóczi Horváth András régész, történész előadásán, a Polgári Marcaliért Egyesület előadássorozatának keretében.
A kettős honfoglalás elméletének egyik első megfogalmazójaként ismertté vált régész-őstörténész munkásságát és elméleteinek sarokköveit a Barankovics Alapítvány támogatásával és a Marcali Múzeum szakmai közreműködésével mutatták be a Kulturális Korzó mozitermében.

A Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola Természetbarátok szakmai munkaközössége harmadik alkalommal írt ki fotópályázatot diákok és felnőttek részére. Az idei évben a diákok témája a "Hihetetlen természet", a felnőtteké a "Civilizáció a természetben" munkacímet kapta.
A kiállítás a Kulturális Korzó folyosógalériáján látogatható.

 

Az alkotásokat a szakmai zsűri mellett a látogatók is értékelhetik, kedvencükre szavazatot is leadhatnak. A pályázat eredményhirdetésére az idén 50 éves iskola ünnepségsorozatának keretein kerül sor.

A Marcali Diabetes Klub áprilisi összejövetelén Dr. Tihanyi Margit gyermekgyógyász, diabetológus tartott előadást. Táplálkozási ismeretek című előadásában az életviteli és táplálkozási szokások egészségi állapotunkat befolyásoló szerepéről, hatásairól és kockázati tényezőiről is hallhattak az érdeklődők.
Az programra a Kulturális Korzó mozitermében került sor.

Forrás: Facebook

A Zeneváros program záróeseményeként a Second Avenue koncertezett Marcaliban...

Bővebben...

Fordászoknak rendeztek ma egész napos hajvágás oktatást a Kulturális Korzóban. Délelőtt a Korzó aulájában tartott gyakorlati bemutatót Samu Andrea, fodrászmester, majd délután a moziteremben folytatódott a program elméleti része, videóvetítéssel és termékismertetőkkel fűszerezve.

A Zeneváros program keretében a Balaton M. & K. Fúvószenekar  és a Marcato Ütőegyüttes közös koncertje volt ma délelőtt Marcaliban a Künzelsau téren...

Bővebben...

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.