Elkezdődött a XXV. Somogy Megyei Zeneiskolák Kamarazenei Találkozója Marcaliban...
A Marcali Városi Zeneiskola és a Zenélő Gyermekekért Alapítvány közös szervezésében adott otthont Marcali az idén huszonötödik alkalommal megrendezésre kerülő Somogy Megyei Zeneiskolák Kamarazenei Találkozójának.
A diákok zsűri előtt, korosztály szerint két nagyobb csoportra osztva mutathatták be tehetségüket: míg az ifjabbak délelőtt, a nagyobbak a délutáni órákban vehették birtokba a színpadot.
A Zeneiskola által megrendezett Zeneváros elnevezésű programon Gájer Bálintot és a Galileo zenekart láthattuk a Marcali Városi Kulturális Központban...
Bővebben...
Első alkalommal lépett színpadra Marcaliban a Galileo zenekar. A népzenei elemekből építkező, ám meglehetősen egyedi hangzásvilágot képviselő formáció tagjainak fele marcali gyökerekkel bír, akárcsak az előttük színpadra lépő Gájer Bálint, így ha nem is ebben a felállásban, de többször szerepeltek már a Kulturális Központ színpadán. Ezúttal a Marcali Zeneváros keretében látogattak városunkba.
Péntek este Gájer Bálint adott koncertet a Kulturális Központ színháztermében. A marcali származású énekes több, mint egy órás műsorral szórakoztatta közönségét. Repertoárjában ugyanúgy felcsendültek együttesével, a Group'N'Swing-gel együtt játszott saját, mint a The Voice tehetségkutatója okán hozzá is köthető dalok.
Ámmer Gergő, szobrászművész és Tüttő József, festőművész közös kiállítása nyílt meg ma délután a Marcali Zeneváros programsorozat részeként a Kulturális Korzóban.
Közreműködött a Calympa énekegyüttes.
Az alkotások a rendezvénysorozat ideje alatt tekinthetőek meg a Marcali Kulturális Korzó kiselőadó termében.
Marcaliban élő, illetve gyakrabban hazalátogató versírók alkotásaiból szemezgethettek az érdeklődők a Költészet Napján a Kulturális Korzóban...
A Magyar Költészet Napja alkalmából, civil kezdeményezésre versfallal, könyves cserebere-asztallal és pogácsákba rejtett, kortárs, magyar haikukkal várták a látogatókat a Kulturális Korzóban. A versfalra bárki elhelyezhette (vagy a szervezőknek előre elküldhette) saját versét, így az érdeklődők egy napig kedvükre böngészhettek a Marcaliban élő, vagy rendszeresen hazajáró versírók (eddig talán nyilvánosság elől gondosan elzárt) alkotásai közt.
Emellett könyvcserére is lehetőség nyílt a nap során: aki egy már otthon feleslegesség vált könyvvel érkezett, tetszés szerint választhatott helyette másikat a már ottlévők közül.
A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.
Információ: 06 85 510 448
Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.