Marcali Cafe

Korzó-díjjal ismerte el a Marcali Városi Kulturális Központ Bartokos Tamás színész-rendező, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeti vezetőjének kulturális tevékenységét.

Vargha Éva pumutékszereiből nyílt kiállítás a Kulturális Korzó Amatőr Alkotók kiállítóterében. Az anyagot T. Molnár Gertrúd ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón résztvevők közt az ékszerkészítő egy alkotása is kisorsolásra került.

A Kulturális Központ Valentin napi programsorozatával csatlakozott a Szemem Fénye Alapítvány országos, jótékony célú adománygyűjtéséhez, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekekért. Az intézmény idén harmadik alkalommal készítette el saját élőképét és üzent a Dóri Házlakóinak.

Horváth Endre, Sopronért-díjas fotóművész Impressziók című életmű kiállítása nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában. Köszöntőt mondott Németh Ildikó, közművelődési referens. A kiállítást Zsirai Tibor, a Kulturális Központ fotósa ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Közreműködött Krishtop Pável, zongoraművész.

A 2014/2015-ös marcali évad záró előadásán Marc Camoletti Négy férfi gatyában című zenés vígjátékát láthatta a közönség. A Budapesti Bulvárszínház parádés szereplőgárdája - Fodor Zsóka, Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Balázs Andrea, Böröndi Tamás, Beleznay Endre, Straub Péter és Straub Dezső - eleve garanciát jelentett az önfeledt szórakozásra.

Mozsárné Kutor Veronika, a Civil Kapcsolatok, Kulturális, Ifjúsági, Sport és Idegenforgalmi Bizottság elnökének köszöntőjével kezdődött a marcali Kulturális Korzóban a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepség.

Minősített Közművelődési Intézmény címet kapott a Marcali Városi Kulturális Központ. Az elismerés átadására a Kultúra Napja alkalmából került sor az Emberi Erőforrások Minisztériumában, amit Vigmondné Szalai Erika igazgató vett át dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól. A kitüntetés azoknak a közművelődési intézményeknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Az idei díjkiosztáson Somogy megyéből egyedül a Marcali Városi Kulturális Központ kapta meg az elismerést. Így a megyében két olyan közművelődési intézmény van, mely a címmel rendelkezik: a marcali Kulturális Központ és korábban kiérdemelt elismeréssel a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központ.

Máthé Zsolt előadásában csendültek fel hazai és külföldi slágerek a Kulturális Korzó aulájában szombat este. A teltházas újévi koncert alkalmával Komár László, Máté Péter, Zorán, Zámbó Jimmy és sok más közismert előadó repertoárjából válogatott az énekes.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.