Marcali Cafe

Két napos programsorozat várta a hétvégén a gyerekeket a Kulturális Központ és a városi strand szervezésében. Szombaton a strand szezonnyitója is volt egyben. Kezdésként a gyerekek kölökparádéban mutatták meg ügyességüket.

25 éve köttetett Marcali és Künzelsau testvérvárosi kapcsolata. Az évforduló alkalmából újra aláírásával erősítette meg a városok barátságát a két polgármester, Sütő László és Stefan Neumann Marcaliban. Az európai kapcsolatok fontosságának tükrében mindketten felidézték az elmúlt 25 év kiemelkedő állomásait, az együttműködés egyre szorosabbra fonódását és a jövőbeni folytatást.

Máthé Ferencné Bebics Zsuzsanna fényképeiből nyílt kiállítás a Kulturális Korzóban Város-Kép címmel. A kiállított munkákat Vigmondné Szalai Erika igazgató köszöntőjét követően az alkotó ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.

Kis Markos Imre öngyógyító oktató tartott előadást a Kultrális korzó mozitermében. Az alkalmon a résztvevők az elméleti rész mellett gyakorlatban  is kipróbálhatták az általa alkalmazott technikákat.

Kedves Érdeklődő!

A Marcali Városi Kulturális Központ idén is megrendezi immár hagyományos fotótáborát a Somogy megyei Marcaliban. Táborunkba olyan fotográfiában jártas alkotókat várunk, akik szívesen töltenének el egy hétvégét városunkban, ismerkednének meg annak lakóival, más települések fotósaival és szívesen vennének részt egy közös, a hétvége során készült képekből összeállított kiállítás létrehozásában.

Hidas Frigyes halálának 10. évfordulójára emlékezve, a Marcali Múzeum és a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola együttműködésében új időszaki kiállítás nyílt a Marcali Múzeumban.

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége által meghirdetett országos „Természet és vadászat kapcsolata” című rajz-, illetve „Civilizáció harca a természetben” című fotópályázat eredményhirdetésére és a pályázatra beküldött alkotásokból összeállított kiállítás megnyitójára egy időben került sor a Kulturális Korzóban.

Nosztalgikus retrohangulat volt a Marcali Majálison. A Kulturális Központ egész napos vidámparkkal várta a családokat a piactéen. A kis és nagy ördöghinták, a mesekocsik, a bringóhintók, a ringlispíl, a történeti játszópark és a Lufibohóc a gyerekek örömét kereste. 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.