Marcali Cafe

Nőnap alkalmából Máthé Zsolt énekes Szécsi Pál emlékműsort adott a Kulturális Korzó aulájában szombat este.

A Marcali az Otthonunk Egyesület a „Marcali utcái, terei, középületei” címmel kiírt gyermek- és ifjúsági rajzpályázatának kiállítás megnyitóval egybekötött eredményhirdetését tartották szerda délután a Kulturális Korzó aulájában.

Hatodik alkalommal került megrendezésre a Marcali Borforraló Fesztivál. A megmérettetésen idén 19 csapat versenyzett a szakértő zsűri kegyeiért.

Életképek a Marcali KIWANIS Női Klub eddigi tevékenységéből címmel nyílt kiállítás a Kulturális Korzóban. A klub elmúlt 5 éves tevékenységét bemutató tárlatot Vigmondné Szalai Erika, a kulturális központ igazgatója köszöntőjét követően Klenóczkiné Bereczk Márta ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A képek március 15-ig tekinthető meg az Amatőr Alkotók kiállítóterében.

A 8700.hu internetes közösség harmadik alkalommal tartott Felnőtt Farsangot a Kulturális Korzóban. Az internetes jelmezversennyel, tombolával és filmvetítéssel színesített maszkabálon idén kizárólag szuperhős jelmezben lehetett résztvenni. A hangulatról a Bale-Seen zenekar gondoskodott.

November 26-án elstartolt Marcali első szabadulós játéka. A sötét csikó meséjére a 85 510 448-as telefonszámon, személyesen a Kulturális Korzó információspultjában vagy messenger üzenetben a Room87 facebookoldalán jelentkezhettek be. 

 

 

Valentin nap alkalmából vidám programsorozat várta a páratlanokat, párokat, barátokat, családokat. Az Örült, dilis, szerelem című romantikus vígjáték vetítése adta meg kezdésként a hangulatot. Ezzel egy időben selyemfestő foglalkozás kínált kreatív időtöltést. A Korzó-csatában a társasjátékot kedvelők mérhették össze tudásukat. A nyertes, a Kosaras csajok csapata lett. Zárásként Maksa Zoltán humorista garantálta a kikapcsolódást.

A Kulturális Központ 2015/16-os színházi évadának záró előadásán a Marica grófnő című nagyoperett tekinthette meg a bérletes közönség, a Budapesti Bulvárszínház előadásában.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.