Marcali Cafe

Karácsonyi ünnepség volt vasárnap délután Bizén. Fekete Lajos, önkormányzati képviselő és Bereck Balázs alpolgármester köszöntőjét követően a nagyszakácsi gyermekotthon lakói és Bajtársi Dalárda tagjai adtak műsort.

Hagyományos karácsonyi ünnepséggel várták a gyótaiakat a városrészi kultúrházban.

Dr. Sütő László polgármester szombat este meggyújtotta a negyedik gyertyát is a Boldog II. János Pál pápa téren felállított adventi koszorún. Ünepi műsort adtak a marcali hittanosok és a Fény Gyermekei zenekar.

Göndics János, plébános köszöntő szavaival és a negyedik adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét a Falukarácsony Horvátkúton.

Népi iparművészek csoportos kiállítása nyílt csütörtök délután a Kulturális Korzóban. A kiállítást Ficere Mátyás és Udvaros Renáta ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Csütörtökön délelőtt megnyitotta kapuit az Adventi Vásár Marcaliban. A Künzelsau téren felállított sátrakban szombat estig várják a látogatókat.

A 2015/16-os színházi évad második alkalmán a Fogi-Bulvárszínház lépett színpadra Marcaliban. Ken Ludwig Botrány az operában című darabját telt ház előtt mutatta be a társulat.

A Noszlopy iskola tanulóinak műsorának kíséretében gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját is a Boldog II. János Pál pápa téren.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.