TÁMOP- 3.2.3/A-11/1

A kerámia IV- es és a kézműves IV-es csoport , február 22-24-ig Nagyatádon, bent lakásos táborban mélyíthette el és gyakorolhatta, az eddig tanult elméleti és gyakorlati ismereteiket. A kerámia szakkörösök Sabján Veronika iparművész vezetésével agyag használati és dísztárgyakat készítettek, és a beton öntés és kép készítés elemeit is gyakorolhatták. Babainé Mikó Beáta tanárnő irányításával a kézművese szakkörös diákok keze nyomán, különböző technikájú alkotások, művek születtek. A szövés, az üvegfestés, a gyöngyfűzés , az akril képek készítése mellett, a varrás fortélyaival is megismerkedtek a gyerekek.


A napi foglalkozások után a szabadidő tartalmas eltöltését közös játékokkal, sétákkal színesítették, T. Molnár Gertrúd, a projekt szakmai felelőse koordinálásával. A tehetséges diákok munkáit, ( a fotó és a filmszakkörösök alkotásaival együtt), a 2014. március 27-én, a Kulturális Korzóban nyíló kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.

A TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0055 sz. pályázat végrehajtásának összegzéseként a fotó és film szakkörös gyerekek 3 napos táborozáson vettek részt az elmúlt hétvégén. A nagyatádi családias hangulatú panzióban nagyon jól éreztük magunkat. Az elmúlt hónapok során tanult elméleti és technikai tudnivalókat gyakorolták a gyerekek különböző szituációkban. Rengeteget tartózkodtunk a szabadban, ahol egyéni feladatokat kaptak filmezésből és fotózásból egyaránt. A gyakorlat teljesítését közös elemzés, a jó és rossz megoldások kivesézése követte. A táborban folyó munkáról és a jó hangulatról meséljenek inkább a képek…..

A  TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0055 sz. pályázatban célként fogalmaztuk meg a résztvevő gyerekek pályaválasztási orientációját is. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a gyerekek a  helyszínen ismerkedhessenek meg az általuk választott kreatív területek továbbtanulási lehetőségeivel. A szakkörök 6. 7. 8. osztályos tagjai ezúttal a kaposvári Zichy Mihály Művészeti Szakközépiskola  oktatási kínálatát ismerhették meg. Az igazgató helyettes vezetésével a kreatív műhelyek munkájába is betekinthettünk. Csoportvezető : Bőszné Kiss Katalin

A  TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0055 sz. pályázat megvalósítása lassan a végéhez közeledik. A program részeként a film és fotó szakkörös gyerekek tanulmányi kirándulása ezúttal Budapestre a Mai Manó Házba, illetve az etyeki Korda Sándor Filmstúdióba vezetett. A budapesti helyszínen átfogó fotótörténeti kiállítást, valamint a Nemzeti Színház épületét néztük meg. Az etyeki filmstúdióban a külső kulisszák mellett,  a Korda fivérek életútját és a film történetét bemutató kiállítást tekintettük meg. Kísérők : Bognár Endre és Bőszné Kiss Katalin

 

2013.december 17-én a kézműves és a kerámia szakkörös diákok egész napos, pécsi tanulmányi kiránduláson vettek részt. Útközben a szigetvári Szulejmán emlékműnél megállva, a míves emléképület kerámia díszítéseit is megtekintették. A kísérő pedagógusok, Sabján Veronika foglalkozásvezető és T. Molnár Gertrúd szakmai felelős vezetésével megnézték a pécsi Zsolnay negyedben a Gugyi gyűjtemény míves kerámia kiállítását. A kézműves manufaktura pedig lehetőséget adott a diákoknak arra, hogy közvetlen közelről láthassák a híres Zsolnay porcelánok aprólékos és nagy figyelmet igénylő kézi festésének munka menetét. A Zsolnay negyed épületei, kerámia díszítései, és szoborparkja megannyi látnivalót adott a gyerekeknek. A pécsi városközpontban a kézművesek kínálatát is megtekintették, majd a Csontváry Múzeum anyagában gyönyörködhettek a gyerekek. Az estébe nyúló tanulmányi út során élményekkel gazdagodva értek haza a kézműves és kerámia szakkörös diákok.

A TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0055 sz. pályázat keretében a fotó és film szakkör középiskolás tagjai részére lehetőség biztosítottunk a Kaposvári Művészeti Egyetemen egy pályaválasztási fórumon való részvételre. A dékáni hivatal külön a mi kérésünkre szervezte meg a kis csoport tájékoztatását, az összes művészeti képzést bemutató látogatást . 2013. 12. 9.-én, 13-tól a kis csoportot Sándor Balázs egyetemi oktató kalauzolta végig a karokon, ismertetve az egyes művészeti képzések felvételi követelményeit, az oktatás főbb irányait. Szabó András III. éves hallgató segítségével a gyakorlóhelyek, és különböző műhelyek munkájába nyerhettünk bepillantást. A látogatás végén a gyerekek kérdéseikre is választ kaptak a tanár úrtól. A látogatás résztvevői voltak: -Madarász Lilla és Simon Csaba, filmszakkörös, -Tomisa Bálint, Gerencsér Titanilla, Vágó Karina, Gaál Patrik, Veres Lilla, Dénes Csongor, fotósok.

November 8-án a kerámia szakkörösök negyedik csoportja kezdte meg a foglakozásokat, Sabján Veronika iparművész vezetésével. A kiscsoportos tehetséggondozó foglakozásokon, a kompetencia mérés után elkezdődtek az elméleti órák és a kreatív foglakozások.

Szamody Zsolt Olaf vezetésével a fotó szakörös diákok három csoportja ismerkedett meg a fotótörténet fontos korszakaival és neves alkotóival. A hazai és a külföldi fotográfusok alkotásainak bemutatása, a fotók elemzése, a stílus jegyek egyedisége a különböző alkotóknál, nagy érdeklődésre tartott számot a fotószakkörös diákok körében.

Október végén elindult a negyedik népi tárgyalkotó szakkör Babainé Mikó Beáta vezetésével.

A Marcali Városi Kulturális Központ Támop 3.2.3 tehetséggondozó pályázatának keretén belül, a fotószakkörös diákok két csoportja, Budapesti tanulmányi kiránduláson vettek rész, október 18-án. A néprajzi Múzeumban a World Press fotó kiállítást, valamint a foglakozások vezetőjének, Szamody Zsolt Olafnak , Magyar Fotóművészeti Szövetség vezetőjének,a Kínáról szóló fotósorozatát tekintették meg. Az általános és középiskolásokból álló diákok kezében végig ott voltak a fényképezőgépek, megörökítették a kirándulás mozzanatait: a Citadelláról való látképet, a Halászbástya jellegzetes építészeti hangulatát, vagy a felújított Mátyás templom gyönyörű belső díszítéseit. A jó hangulatú kirándulás végén, hazafelé, még Fonyódon a csapat , a Balatoni napnyugtát is lencsevégre kapta....

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.