A közel egy éve tartó pandémiás időszak nagyon komolyan rányomta bélyegét többek között a kulturális szférára is. A rekreációs lehetőségek szinte teljesen eltűntek, hiszen a rendezvények, programok most szünetelnek, így például az előadóművészet is kényszerpihenőn van. Voltak, akik karantén koncerteket csináltak, otthoni videókat osztottak meg, illetve egyre több színházi társulat költözött át az online térbe, hogy továbbra is valahogy kapcsolatban maradjanak a közönséggel.

Ugyanakkor ez mégsem ugyanaz, mint amikor kimozdulunk – legtöbbször társaságban – egy jó program kedvéért. Természetesen az egészségünk a legfontosabb, de most érezhetjük igazán, hogy mennyire hiányzik sokaknak a közösségi élet, a kikapcsolódás, amely szintén életünk része. Most még mindig türelemmel kell várni arra, hogy újra beinduljon a korábbi, megszokott életünk, addig pedig marad a nosztalgiázás és az online tér. Intézményünk is tart folyamatosan Kultúrszemlét, melynek köszönhetően végig követhetjük az elmúlt évek, évtizedek kulturális eseményeit. A Művészbejáró elnevezésű kulturális rovattal pedig olyan marcali vonatkozású személyeket szeretnénk bemutatni, akik valaha meghatározó tagjai voltak városunk közösségének, illetve kulturális életének és a mai napig elismert résztvevői a közösségi, kulturális értékőrzésnek. A „Táncműhely” szereplői sokat tesznek hagyományaink és értékeink átadásáért, valamint jó példával járnak elöl kimagasló értékközvetítő munkájukkal.
Marcali városának és kulturális életének mindig is meghatározó szervezetei voltak a művészeti együttesek. Külön-külön is sokat tettek, tesznek azért, hogy színesebbé tegyék a szürke hétköznapokat és értékközvetítő munkájukkal méltón képviseljék Marcalit. Ugyanakkor a közös műsorok is örökre bevésődtek a közönség emlékezetébe. Ilyen nagyszerű együttműködések voltak például a Calypso kórus és a Baglas Néptánc Együttes közös szereplésével létrejött 1998-as „Itt élned, halnod kell” vagy a 2000. évi „Az utolsó szó” című táncszínházi darabok. Bevallom, hogy ezzel az időszakkal kapcsolatban elfogult vagyok, mivel akkoriban jómagam is aktív tagja voltam a Baglasnak, és életem egyik legszebb időszakát köszönhetem a néptáncos közösségnek.
Ebben az időszakban táncolt a néptáncegyüttesben egy fiatal lány, Nagypál Anett, akinek a szülei kezdetektől a Baglasban táncoltak, tőlük örökölte a néptánc szeretetét, és nem is tudott mást elképzelni, csak azt, hogy mindig táncolhasson. „Netti” – ahogyan legtöbben hívjuk a mai napig – igazi művészcsaládot tudhat magáénak, hiszen szülei is aktívan tevékenykednek a mai napig, miután befejezték a néptáncot. Édesanyja kézműves alkotóként teljesedett ki az elmúlt években, édesapja pedig a táncos csizmát kottára cserélte a Calypso tagjaként. Férje szintén profi táncos, többek között az Örökös Aranysarkantyú cím tulajdonosa.
Netti tizenévesen került a Baglasba, felnőttek közé, ahol ügyesen megállta a helyét már a kezdetekkor is és kiváló tehetsége révén hamar vezető táncos lett. Amatőrként is profin „játszotta el” a táncokat, bármilyen szerepet teljes átéléssel közvetített a közönség felé. Az autentikus néptánc mellett a táncszínházi darabokban is kitűnt tehetségével. Mire leérettségizett a helyi gimnáziumban, már biztos volt benne, hogy az ő útja nem lehet más, csakis a néptánc. Marcali pályafutásának nem is lehetett volna szebb lezárása, mint a 2000 augusztusában, a Millenniumi emlékév tiszteletére összeállított „Az utolsó szó” című közös táncszínházi darab, a Calypso és Baglas előadásában. Ezután Netti elindult az álmai megvalósításának útján… Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a táncosok is kicserélődtek a Baglsban, sőt egy egész generációs váltásról beszélhetünk és a mostani fiatalok nem biztos, hogy ismerik őt. Ezért is gondoltam a néptáncot úgy bemutatni, hogy olyan táncosokat ismertessek meg a közönséggel, akik Marcaliból indultak és nem csak kis országunkat, de szinte az egész világot bejárták a tánccal. Megvalósítva önmagukat képviselték városunkat és országunkat. Méltán lehetünk büszkék rájuk, holott sokan semmit nem tudnak róluk.
A továbbiakban olvasható egy személyes hangvételű (és természetesen írásban adott) interjú a Baglas egykori táncosával, Nagypál Anett „Nettivel”:

Immár bő húsz éve annak, hogy megvalósult az ifjúkori álmod és profi táncos lettél. A Honvéd Művészegyüttes táncosaként kerültél ki a nagybetűs életbe, az lett a munkád, amit a legjobban szeretsz. Hogyan kell elképzelni a profi néptáncosok munkáját, életét?

Igen. Senki sem hitte, én magam sem, hogy felvételt nyerhetek a Honvéd Táncszínházhoz, én a legkevésbé. Azért felvételiztem mégis, mert annyira szerettem táncolni és annyira nem láttam semmi mást ezen kívül, hogy úgy éreztem, belehalok, ha nem táncolhatok egész nap. Hatalmas fába vágtam a fejszémet, hiszem össze-vissza 4 évet táncoltam előtte a Baglasban, és így kerültem az ovis koruk óta komolyan táncoló, balettintézetet végzett kollégák közé. Nagy szerencsém volt, mert abban az időben a János Vitéz című mesedarabhoz nem volt Iluska, akinek a karakteréhez én pont megfeleltem, így annak ellenére vettek fel, hogy képzetlen voltam. Még ennél is nagyobb dolog volt, hogy egyből egy mesedarab főszerepében találtam magam. Hatalmas munka volt behozni a lemaradást, és valahol soha sem is fog sikerülni. De megtanított sok mindenre emberként, amiért örökre hálás leszek. Mindenért az vagyok. 7 bő esztendőt töltöttem a Honvédban 2000-től 2007-ig, és ez idő alatt sok csodás kollégától, mestertől tanultam, sok szép lehetőséget kaptam. A legnagyobb talán, hogy az Egri Csillagok című rockoperában Vicuska szerepét énekelgettem Varga Miklóssal (Jumurdzsák szerepében) a Művészetek Palotájában. Bejártam a világot Sanghajtól New Yorkig. Életem legszebb 7 éve volt. Napi 5-6 óra táncmunka, évi 150 előadás, rengeteg impulzus…

Hogyan alakult az életed a Honvéd után?

2007-ben mondtunk fel férjemmel, Kádár Ignáccal együtt és mentünk Ajkára, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes művészeti vezetőjeként. Vezetésünk alatt az együttes minden évben az első 3 díjazott között volt a Zalai Kamaratáncfesztiválon, megkapta a Martin szövetség nívódíját. Fiatal alkotóként, és tapasztalatlan művészeti vezetőként ez az időszak is sok tanulnivalót tartogatott. A színház világából kiszakadva, teljes mértékben az autentikus folklór töltötte ki a szakmai részét az életünknek, a pályázatok világa, az együttes vezetésének emberi oldala, a rengeteg erdélyi gyűjtőút... Egészen más oldalát világította meg az életnek.
Már szabadúszóként ebben az időszakban kezdtünk el a tengerentúlra járni táncokat tanítani. Kanada sok városának, pl. Victoria, Vancouver, Calgary, Edmonton, Winnipeg magyar közösségeihez jutottunk el, ami szintén meghatározó és jellemformáló időszaka volt az életemnek. A mai napig tartó baráti és szakmai kapcsolatokat hozott az életünkbe, ahogyan hasonló szálak fűznek Ausztrália, Németország diaszpóra magyarságához is. Aztán visszakanyarodott a sorsom fonala a Vajdaságba, ahonnan nagymamám származik és ahol Ignáccal Kishegyes és Magyarkanizsa táncegyütteseinek „Kiválóan minősült” minősítő műsorokat rendeztünk és koreografáltunk. Tanítottunk több hivatásos táncegyüttesben itthon, a Felvidéken és Erdélyben. Ebben az időszakban kinyílt a világ.

2016-ban megkaptátok férjeddel a Népművészet Ifjú Mesterei címet! Ezen kívül több más cím és díj tulajdonosai vagytok. Van-e még olyan szakmai elismerés, vágyálom, amit szeretnétek elérni?

Én nem vagyok versenyző típus. Már óvodában sem lehetett rávenni a sorversenyre. Nem motivál, inkább frusztrál. Introvertált személyiségnek tartom magam, nem azért táncolok és alkotok első sorban, hogy megmutassam magam, hanem, hogy megéljem amit eltáncolok, vagy elmondjam valakin keresztül, amit érzek. Ez számomra egy állandó újjászületés.
Vágyálom van: egy jól működő közösséget fenntartani. Ez mára gigászi feladattá nőtte ki magát.

Jelenleg a Veszprém-Bakony Táncegyüttest vezetitek a férjeddel, ugyanakkor más együttesek részére is készítettetek koreográfiákat, pl. a kaposvári Somogy Táncegyüttesnek vagy a szekszárdi Bartina Néptánc Együttesnek, továbbá a Fölszállott a Páva tehetségkutató versenyen is részt vettetek. Kérlek, mesélj erről az utóbbi 5-6 évről.

Hála Istennek, sok helyen dolgozunk, a legkisebb falusi műhelyektől a legnagyobbakig, Magyarországtól a Fölszállott a páva műsorán át Ausztráliáig. Ezt mindig is előnynek éltem meg, hiszen végtelen széles spektrumban látja az ember a szakmát és a magyarság egészét. Nagyon szerencsésnek tartom magam emiatt. Ajka után Balatonszentgyörgyre költöztünk, ahol közreműködtünk a Kis-Balaton Táncegyüttes szakmai munkájában is. Viszont nagyon sokat és nagyon messzire kellett utazni, így amikor 2017-ben felkértek minket a Veszprém-Bakony Táncegyüttes Művészeti vezetésére, igent mondtunk és Veszprém közelébe költöztünk. Az együttes útja nem volt a szakmában kitaposott, és közvetlen utánpótlása nem lévén, kitartó munkával kellett megalapozni az utat, és végül szép eredményeket értünk el. A tatabányai koreográfus verseny első díját elhoztuk, és az együttesünk által rendezett területi minősítőn Kiváló minősítést kaptunk. Az Országos Táncháztalálkozó gálaműsorában is szerepelt a csapat. Sajnos az aktuális világjárvány a mi munkánkat is kerékbe törte, de bízunk benne, hogy a hamarosan véget ér.

A Baglas Néptánc Együttes hajdani táncosai közül kikkel tartod a kapcsolatot?

Mindennapi kapcsolatot ápolok a szüleimmel, hiszen ők is oszlopos tagjai voltak az egyesületnek, és az ő révükön azzal a baráti társasággal, akiket 40 éve köt össze kultúránk szeretete és tisztelete. Ettől a kis társaságtól soha nem szakadtam el, hiszen mióta megszülettem, ezek az emberek az életem részei. Mondhatjuk, hogy családtagként gondolok rájuk.

Férjeddel két gyönyörű gyermek büszke szülei vagytok. Ők is örökölték azt a táncszeretetet, amit ti is a szüleitektől?

Igen. Két gyermekünk van, Ákos 7 éves, első osztályos fiúcska, és Franciska 5 éves kicsi lány. A kultúrkör, amiben felnőttek, meghatározó szerintem. Ha az ember gyermeke félig székely, jóbarátokhoz megy a Vajdaságba, valamint keresztszülei vannak Gyimesben és Kanadában, akkor egész mást lát a világból, egyből egészben kezeli a világ magyarságát és a saját helyét is az egészben képzeli el. A mulatságok, a táborok, a szűk és tág család minden egyes lélegzetvétele képviseli ezt, ez természetes. Ákos a táncot egyenlőre feltételes módban kezeli – szeretné is, meg nem is. Nem erőltetjük. A zene jobban érdekli, az ütőgardonnal ismerkedik éppen, de nagyon szeret a férfiak közelében lenni, most például derekasan végig regölte Kiscsősz faluját a felnőtt férfiakkal együtt. Franciska imád táncolni és énekelni, „békeidőben” balettezik, illetve néptáncol, ami most nagyon hiányzik neki.

A vírushelyzet a ti munkátokra és egyben életetekre is rányomta a bélyegét. Hogyan tudtátok, tudjátok átvészelni ezt az időszakot?

A vírushelyzet gyakorlatilag megszüntette minden kereseti lehetőségünket, 80%-ban biztosan. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk mi is, mint oly sok ágazat képviselői. Mentálisan is nehéz, hiszen az egész életünk az emberek között zajlott. A gyerekeknek is hiányoznak a család tagjai, hiszen még a határt sem tudjuk átlépni. Hiányzik a mozgás, a lelki táplálék. Mindenki igyekszik, a csempe pakolástól a pedikűrözésen át a pedagógiai asszisztensi munkáig, ami lehetőség adódik, megragadjuk. A háttérben pedig zajlik a munka pályázatok írásával, elszámolással, vagyis az egyesület bürokratikus háttere azért működik. Készülnek viseletek is, amikkel szintén sok a munka, de imádjuk. Egy-egy online koncertnek, vagy Művészeti Iskolás felkérésnek is szívesen eleget teszünk. Anyagokat tanulunk, erősítünk, technikai gyakorlatokat végzünk, készülünk a nyitásra. Sok videót töltünk fel az online felületre, ahonnan tanulhatnak a gyerekek. Szóval így is akad tennivaló bőven.

Mik a terveitek, ha már visszatérhet az élet a normális kerékvágásba?

Tervünk sok van, illetve sok folytatásra váró való munkánk van, hiszen annyi minden maradt félbe, mikor kitört a pandémia, hogy azokat szeretnénk folytatni, befejezni. Elmaradtak táborok Erélyben, Vajdaságban. Kanada összmagyarságát megmozgató műsorra kezdtünk el próbálni, ami az összetartozás éve alkalmából készült volna el. Veszprémben egy egyórás székely táncokat bemutató nagyműsorra kezdtünk el készülni. Igazából mindenki tűkön ül és próbálja a lelkét életben tartani...

Nagy örömmel készítettem Nettivel az interjút, még ha csak írásban is. Nagyon jó volt újra beszélni és megismerni azt a csodálatos és különleges néptáncos életutat, amit bejárt és aminek még korán sincs vége. Szívből kívánok még további nagyon sok sikeres táncos évet, és remélem, hogy mihamarabb Marcaliban is láthatjuk majd őt és együttesét!

A mellékelt fotók forrása: Nagypál Anett facebook oldala, Baglas Néptánc Együttes fotógyűjteménye

Következő alkalommal egy másik volt Baglas tag kortárs táncművészi életébe nyerhetünk betekintést.