A Művelődési Központ megannyi online programja közül a Művészbejáró elnevezésű kulturális rovat márciusban jelentkezett először, melyben olyan marcali vonatkozású személyeket szeretnénk bemutatni, akik valaha meghatározó tagjai voltak városunk közösségének, illetve kulturális életének és a mai napig elismert résztvevői a közösségi, kulturális értékőrzésnek.

A „Táncműhely” szereplői sokat tesznek hagyományaink és értékeink átadásáért, valamint jó példával járnak elöl kimagasló értékközvetítő munkájukkal.

Az első alkalomhoz hasonlóan most is egy egykori Baglas táncost szeretnénk bemutatni, aki Nagypál Anetthez hasonlóan profi táncos lett és a mai napig a tánc tölti ki az életét.

A Táncműhelyben ezúttal Cserepes Gyulát láthatjuk rivaldafényben, akivel volt szerencsém két évig együtt táncolni, nem mondom meg hány évvel ezelőtt (bár a cikkből úgyis kiderül…). Nagyon tehetséges és a tánchoz rendkívüli alázattal rendelkező fiatal legényt ismertünk meg a személyében, amikor 1999-ben a Baglasban kezdett táncolni. Abban az évben költözött családjával Marcaliba a Vajdaságból, Óbecséről, ahol versenytáncolt. Bár a néptánc és a versenytánc nem egy kategória és nem mindenkinek megy mindkettő, Gyulának ment, nagyon is!

Persze sokat kellett tanulnia az idősebb táncosoktól, de a tehetsége, valamint a néptánc szeretete és tisztelete nagyon is megvolt benne. Annyira, hogy középiskolai tanulmányait a Fóti Népművészeti Szakközép- és Szakiskolában folytatta, természetesen néptánc szakon. Középiskolás korában azonban további, újabb impulzusok érték, és szépen lassan bekúszott életébe a kortárs tánc.

Nem is csoda részéről ez a sokszínűség, hiszen szobrászművésztől tanáron át mérnökig többféle érdeklődésű családdal büszkélkedhet. Anyai nagyapja, Csasznyi István szobrászművész volt (Marcali városának két mellszobrot is készített), akit fia, Gyula anyai nagybátyja, Csasznyi Dénes is követett ezen a pályán (Gyula és Dénes egyébként gyakran dolgoznak együtt). Édesanyja Csasznyi Diana hosszú évekig tanított a Noszlopy Gáspár általános iskolában, édesapja Cserepes Zoltán pedig mérnökként dolgozik. Gyulának egy húga van, Orsolya, aki „civil” foglalkozást űz.

Érdekes, hogy Gyula és Nagypál Netti táncosútjai bizonyos párhuzamot mutatnak, de ez nem meglepő, hisz mindkettőjük hivatása a tánc. Gyula talán más utat is választhatott volna, hiszen kiemelkedő tanulmányi teljesítményéért Noszlopy-díjasként ballagott el az általános iskolából, de ő a művészetek felé hajlott, táncolni szeretett volna. Mire 18 éves lett, már letisztult benne az önmegvalósítás formája, a kortárs tánc. A többi történelem…

Bár Gyula Marcaliból még néptáncosként indult el, de mára hazai és nemzetközi szinten is elismert táncművész, valamint koreográfus és tánctanár lett. Róla is elmondható, hogy a félvilágot bejárja a tánccal, megvalósítva önmagát képviseli a mi városunkat és országunkat is. Méltán lehetünk büszkék rá, holott sokan semmit nem tudnak róla.

A továbbiakban tehát következzen egy írásban adott interjú a Baglas egy másik korábbi táncosával, Cserepes Gyulával:

- Idén húsz éve annak, hogy a továbbtanulás miatt elkerültél Marcaliból. Kérlek, mesélj a középiskolai néptáncos éveidről, és a korai nagy volumenű szerepléseidről.illetve arról, hogy miként kanyarodtál el a kortárs tánc felé?

Abban a döntésemben, hogy végül táncművészeti szakközépiskolába adtam be a jelentkezésem, két élmény játszott fontos szerepet. Az egyik a Baglas Együttes és a Calypso kórus közös műsora, az Utolsó Szó című előadás, amelyben én is szerepeltem 2000 nyarán. A másik a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című előadása, amit videóról sokszor megnéztem és aminek zenei anyagát rongyosra hallgattam. Azzal a céllal mentem Fótra, hogy én is hivatásos néptáncos legyek egy napon.

A középiskola négy éve alatt rendkívül gazdag és változatos életet élhettem. Mesterem, Balla Zoltán a Budapest Táncegyüttes egykori tánckarvezetője volt, osztályfőnököm, Bakonyi Erika a Magyar Állami Népi Együttes egykori táncosa. Nekik is köszönhetően hamar bekerültem, bekerültünk a néptánc szakma körforgásába. Táncháztalálkozós fellépések, egri ifjúsági szólótáncversenyek, később a békéscsabai felnőtt szólótáncverseny, fellépés a Hagyományok Házában, hogy csak néhányat említsek a fajsúlyosabb lehetőségek közül.

Elsős voltam, amikor Szomjas György akkor készülő filmjének főszerepét egyik iskolatársam kapta meg. Ennek köszönhetően a „fél iskola” szerepelt a Vagabond táncos jeleneteiben. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy notórius táncházba járókká váljunk. Kivételesen szerencsésnek tartom magam azért, mert egy kiváló generáció tagja lehettem, lehetek. A táncházmozgalom kimagasló alakjainak gyerekei többé-kevésbé velem egyidősek. Kamaszéveimet olyanok társaságában tölthettem el, mint például Porteleki Áron, Soós András „Dönci” és legifjabb Csoóri Sándor „Sündi” népzenészek vagy éppenséggel Csasztvan András, ifj. Mlinár Pál és ifj. Zsuráfszky Zoltán.

Harmadikos koromban egy Népszínház utcai albérletbe költöztem: az utca túloldalán levő házban lakott Novák Ferenc „Tata”... Akkori osztálytársaim, Hajdú Sarolta Rege és Zámbó István az érettségi után a Honvéd és a Budapest Táncegyüttes táncosai lettek. Abban a nagy albérletben élt akkoriban Hajdú Flórián is és sok hivatásos néptáncos fordult meg nálunk egy kávéra, pálinkára, nótára. Mikor-hogy. Szintén a Népszínház utcában volt az Államisok egyik lakása is. Oda is át-átjártunk néha.

Negyedikben úgy gondoltam, hogy a Honvédba vagy a Dunába szeretnék menni. Ekkor már a Vasas Művészegyüttesben táncoltam és bár imádtam az autentikus néptáncot, engem sokkal jobban érdekelt a színházi kifejezésmód, a táncszínház világa. Aztán jött az Egri Csillagok, ahol betekintést nyerhettem mindabba, amiről addig csak álmodoztam. Egyre inkább úgy éreztem, hogy engem a néptánc formai kötöttsége korlátoz. Tanácstalan voltam, hogyan tovább.

- Végzős középiskolásként szerepeltél a Honvéd Táncszínház és Budapest Táncegyüttes közös produkciójában az Egri csillagokban, így Nagypál Anettel is volt lehetőséged együtt táncolni… Ugyanakkor végül hogyan történhetett az, hogy a kortárs tánc felé fordultál?

Egyik nap a fóti iskola aulájában megjelent egy plakát, rajta egy táncoló pár. A nő és a férfi valami olyan mozdulatot csináltak a képen, amit én előtte soha nem láttam. Nagyon erős, szuggesztív gesztus volt. A plakáton az állt: Budapest Kortárstánc Főiskola. Pár nappal később elmentem a nyílt napjukra. Lenyűgözött amit láttam, mivel azt éreztem, hogy ez az amit csinálni akarok és most már végre szavaim is vannak hozzá, hogy meghatározzam: kortárs tánc.

Sajnos a főiskola nyílt napján kiderült, hogy a jelentkezési határidőről már lecsúsztam. Egy héttel később viszont ugyanazon intézmény középiskolai tagozatára lehetett felvételizni. Elmentem, bekerültem.

Az első nap megnéztem az órarendünket: balett, kortárstánc technika alapok, jazz tánc, kreatív táncóra, kontakt improvizáció és -néptánc. Farkas Zoltán „Batyu” tanított. Akkor azt éreztem, én nem akarok néptáncolni. Sokat küzdöttem, küszködtem ezzel a helyzettel. Még nem sejtettem, hogy mennyire meghatározó élmények lesznek ezek a jövőmre nézve.

- Középiskolás korodtól folyamatosan szerepeltél különböző filmekben táncosként vagy statisztaként, például az Oscar-díjas Saul fiában is közreműködtél. Hogyan jöttek ezek a lehetőségek?

A Kortárstánc Főiskolát 2 év után otthagytam és leszerződtem a Közép-Európa Táncszínházba. A társulat előadásai mellett a Nemzeti Színház A Mester és Margaritájában is statisztáltunk. Valahogy akkor találtak meg az első komolyabb filmes lehetőségek is. Szerepeltem például Goda Krisztina Kaméleon című filmjében, amit 2008 tavaszán forgattunk.

Egy Cirque du Soleil meghallgatáson látott meg Iztok Kovač, a szlovén En-Knap társulat alapító-vezetője. Egy héttel később Szlovéniába szerződtem. Először egy reklámban, majd az egyik legismertebb szlovén rock banda, a Siddharta videoklipjében kaptam főszerepet. Később a társulattal is csináltunk egy rövidfilmet.

A Saul fia pedig úgy jött, hogy Nemes Jeles László rendező Hód Adrienn koreográfust (a HODWORKS nevű kortártánc társulat alapítója és vezetője) kérte fel arra, hogy a tömegjelenetek mozgásait segítse kitalálni. Adrienn még a főiskolán tanított, azóta is jóban vagyunk. Sok táncost vitt magával abba a filmbe. Ezzel megismerte a filmes szakma is, hogy a táncos nem csak táncolni tud: jól bánik a testével, a mozdulataival. Nemes Jeles László következő filmjében, a Napszálltában már voltam dublőr és könnyebb kaszkadőr feladatot is kaptam. Legutóbb 2020-ban Krasznahorkai Balázs rendező első nagyjátékfilmjében, a Hasadékban vehettem részt a statiszták háttérmozgásainak kitalálásában és megvalósításában.

Talán ezek a tapasztalatok is közrejátszanak abban, hogy ha csak tehetem, saját előadásaimhoz is készítünk ún. trailer-eket. Olyan rövid videókat, amik azt a célt hivatottak szolgálni, hogy felkeltsék a közönség figyelmét és kedvet csináljanak ahhoz, hogy eljöjjenek megnézni az elődást. Batka Máté operatőrrel és Boldizsár Péter promóció producerrel már évek óta dolgozom együtt ezeken a videókon és bízom benne, hogy hamarosan sikerül megteremteni a lehetőséget a nagyobb léptékű együttműködéseknek is.

Van több filmes ötletem, de ez még teljesen ismeretlen terep számomra. Fel kell fedeznem és meg kell tanulnom, hogyan lehet megteremteni egy ilyen produkció anyagi feltételeit. Legutóbb egy török rendező keresett meg, hogy Rave című előadásom alapján forgatna filmet. Ennek a munkának a világjárvány miatt kialakult helyzet tett keresztbe.

- Ha csak az önéletrajzodat nézzük, egy rendkívül gazdag művészi életutat láthatunk. Táncművészként, alkotóként, tanárként vagy workshopok vezetőjeként nem csak idehaza, hanem nemzetközi szinten is számtalan referenciával rendelkezel. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a sokszínűséget, tudván, hogy 2018 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanítasz?

Szabadúszó művészként dolgozom 2012 óta. Ennyi év alatt már megszoktam, hogy előre tervezek és egymáshoz alakítom a programom. Vannak időszakok, amikor meg tudom oldani azt, hogy egy-egy félévet tanítani tudjak az SZFE-n, de arra is volt már példa, hogy azt kellett mondanom, hogy kihagyok egyet, mert túl sok a turné és a kreáció.

- Melyik alkotómunkádra vagy a legeslegbüszkébb?

Nehéz választani. Az eddigi legnagyobb feladat, amit sikerült végigvinnem a Rave című produkcióm alkotási folyamata volt, ahol a három táncoson túl egy tíz fős stábbal dolgozhattam együtt.

Más tekintetben a legelső önálló munkám áll nagyon közel a szívemhez. A Revive the Castle című helyspecifikus performanszt 2012 nyarán csináltam a Vajdaságban, egy Újvidék melletti kistelepülésen. Két hetet töltöttünk ott a stábbal, egy régi, romos kúriában. Átalakítottuk az egész földszintet: például építettünk egy esőfüggönyt, amiben létrehoztunk egy igazi szivárványt. A végén kb. 350-en jöttek el megnézni, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek.

- A pandémia immár bő egy éve nyomja rá bélyegét az életünkre, a művészvilágot is megviseli a vírushelyzet. Hogyan telt az elmúlt egy éved? Volt-e lehetőséged fellépni, tanítani?

A pandémiás időszakot a kulturális szektor is nagyon megsínyli. A szerencsésebbek közé tartozom, mivel a novemberi zárás előtt még pont sikerült bemutatnom két előadást. Egy új produkciómat, aminek Fragile a címe valamint a Közép-Európa Táncszínház felkérésére készített előadásomat, a Bardo-t.

Tanítani hónapok óta csak online lehet, ami rendkívül megterhelő a hallgatóknak és nekem is. Pici szobákban állunk a telefonok és laptopok előtt, akadozó internettel próbáljuk tartani a kapcsolatot. Minden alkalommal kihívást jelent számomra, hogy a táncórámat, ami során normál esetben ugrálunk, haladunk a térben és egymással is táncolunk, adaptáljam 2 nm-re és egy képernyőre. Mindenki idegeit megtépázza ez a helyzet.

- Év elején jelentkeztél egy táncot népszerűsítő kezdeményezéssel, melynek címe: Táncra fel! Mit kell róla tudni? Hogyan lehet csatlakozni a projekthez?

Az év elején az Instagram-on hirdettem próbatáncot. A kiválasztott öt táncossal dolgoztam az elmúlt hónapok során és létrehoztunk velük 5 rövid táncot. Ezekben a napokban kerültek ki az internetre és ezzel együtt meghirdettem a Táncra Fel! kihívást, amire bárki jelentkezhet. Ehhez annyit kell tenni, hogy az öt táncunk valamelyikének megtanulja egy részét vagy az egészet, kiegészíti saját mozdulatokkal és felveszi a táncát, majd elküldi nekünk. A pontos felhívás itt található: https://www.2343ec78a04c6ea9d80806345d31fd78-gdprlock/taancrafel/photos/pcb.147387224017024/147387107350369/

- Ha visszagondolsz a gyermekkorodra, a téged ért impulzusokra, a korai társas táncos múltadra, hogyan látod most magadat? Úton vagy még vagy már megérkeztél?

Azt hiszem, épp egy olyan fázisban vagyok lassan két éve, ahol valamilyen átalakuláson megyek keresztül. Egy korszak lezárul és egy újabb veszi kezdetét. A pandémia alatt átalakítottam a szokásaimat, a testem, az életmódom. Az ilyen változások nagy hatással vannak az ember egész lényére. Azt nem látom kristálytisztán, hogy ebből mi fog kisülni, mindenesetre izgatottan tekintek előre. Szerencsére még látok utat magam előtt.

- Mivel folytatod a munkát, ha már minden nyithat, illetve milyen távolabbi terveid vannak?

A nyitás egy bonyolult kérdés. A rádióban meg a tévében nagyon jól hangzik, hogy kinyitnak a színházak. A valóság viszont az, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Az is nagy kérdés, hogy ha egyszer kinyitnak, akkor hogyan tudnak majd működni. Például ha egy előadásban van olyan színész, aki még nincs beoltva, akkor lehet játszani az előadást? Arról nem is beszélve, hogy amikor elindul majd a színházi élet, akkor mindenki az elmúlt másfél évben elmaradt produkciókat, programokat akarja majd pótolni, ami miatt az új előadások bemutatásának lehetősége megkérdőjeleződik. Példának okáért: pár napja kaptam e-mailt Prágából, hogy nem tudják műsorra tűzni a darabomat, amit októberben mutattam be, mert 2022 nyaráig be vannak táblázva. A hazai színházakban nagyjából ugyanez a helyzet.

Szeretnék csinálni egy lány triót ősszel. Azt talán majd be tudjuk mutatni a Nemzeti Táncszínházban november-december körül. Remélem. Ezen kívül egy nagyszabású szóló projektbe szeretnék kezdeni. Őszre tervezem a kutatási és előkészítési fázist, aminek során hét különböző férfitánccal foglalkoznék. Az így kapott anyagból 2022 elején kezdeném el létrehozni az új előadást. A célom az, hogy jövő év május-június körül történjen meg a bemutató. Ez egy olyan performansz lenne, amit nem színházban csinálnék, hanem valami különleges helyszínen. Ehhez vannak már ötleteim, de még nem mondhatok többet. Maga a performansz 7 óra hosszú lenne, amit én végigmozognék, szünet és megállás nélkül. Terveim szerint online stream-et is csinálunk belőle, mivel csak egyszer kerülne bemutatásra és soha többé nem lenne látható.

- A Baglas Néptánc Együttes hajdani táncosai közül kikkel tartod a kapcsolatot?

Sokáig tartottam a Csöndör családdal és Varga Csillával. Az utóbbi 1-2 évben inkább Szulák Krisztiánnal tudok találkozni, aki szintén Budapesten él.

Ismét nagy örömömre szolgált egy csodálatos és különleges táncos életutat megismerni és újra beszélni Gyulával, még ha csak írásban is. Hosszú és izgalmas utat járt be eddig is és személy szerint érdeklődve várom a folytatást! Szívből kívánok még további nagyon sok sikeres táncos évet, és remélem, hogy Gyulát is mihamarabb láthatjuk majd szerepleni vagy alkotni Marcaliban!