Marcali Cafe

A Filharmónia Magyarország bérletes előadásainak februári alkalmán a Zengő Együttes mutatkozott be Marcaliban.

A 2017/18-as színházi évad záró előadásán Vajda Katalin - Fábri Péter Anconai szerelmesek című zenés komédiáját láthatta a bérletes közönség.

Az ATV stábja 2017 őszén járt Marcaliban, hogy a Hazahúzó című műsorában bemutassa a város üdülési, szabadidős és kulturális kínálatát. A városról szóló turisztikai kisfilmet február 7-én vetítették, amelyet az ATV honlapján is megtekinthetnek az érdeklődők.

Február 2-án a sötét romantikáé és a szerepjátéké volt a főszerep a Kulturális Korzóban. A Kulturális Központ saját fejlesztésű kalandjátékában 3 fős csapatok vállalkozhattak egy rejtélyes ügy felgöngyölítésére.

Negyedik alkalommal ültek asztalhoz és mérték össze tudásukat a város civil szervezetei, művészeti együttesei és baráti társaságai. A játékos vetélkedőre hat csapat nevezett.

Elismerő címet kapott, Korzó-díjat adományozott, új kiadvánnyal és plakátkiállítással jelentkezett a kulturális központ a magyar kultúra napján.

A magyar kultúra napján közművelődési szakmai díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Budapesten.

A 2017/18-as színházi évad második alkalmán Szántó Armand - Szécsén Mihály - Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című darabját láthatta a közöség a Gergely Theáter tolmácsolásában.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.